BelföldSport

Férfi röpi: válogatott keret a románok elleni edzőmeccsekre

Jövő hétfőn, 18 játékossal kezdi meg a felkészülést a férfi röplabda Európa-liga ezüst divíziójára a megfiatalított magyar válogatott.

Blázsovics Péter (jobbra) játéka kérdéses az Európa-ligára készülő nemzeti csapatban (Fotó: Földi Imre)

Ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elmondta, a nemzeti csapat jövő héten csütörtökig Érden készül, majd Romániába utazik, mert Brassóban pénteken és szombaton is edzőmérkőzésen lép pályára a válogatott.
  
„Ezek a terveim szerint nem hivatalos találkozók lesznek, mert több dolgot is szeretnék kipróbálni. Ez az év a kísérletezésről szól, ennek szellemében kezdjük el a munkát a fiatalokkal” – fogalmazott a tréner.
   
Nagy elmondta, hogy a bajnoki döntőben megsérült Pesti Marcellel várhatóan nem számolhat, a feladóátló bokasérülése ugyanis súlyosnak bizonyult. Mivel a kazincbarcikai Blázsovics Péter is sérüléssel bajlódik – amennyiben felépül, számít az ő játékára is –, így összesen 18 játékos maradt a szűkített keretben.
   
Ebbe a bajnok Fino Kaposvár két, míg az ezüstérmes MÁV Előre-Foxconn négy játékost ad. A 18 főből 16 a magyar bajnokságban pallérozódik, a két légiós a német Unterhaching feladója, Mikuláss Koch Marcell, valamint a francia Nantes ütője, Horváth Kristóf.
   
A magyarok az Európa-liga ezüst divíziójában a B csoportban szerepelnek Ausztria és Grúzia társaságában, első mérkőzésüket május 27-én vívják Érden a grúzok ellen.

A MAGYAR FÉRFI RÖPLABDA-VÁLOGATOTT KERETE
CENTEREK: Tomanóczy Bálint (Pénzügyőr SE), Iván Bence (Fino Kaposvár), Boldizsár Péter (Kecskeméti RC), Ambrus Bence (MÁV Előre SC-Foxconn)

FELADÓK:
Keen Cameron (Kecskeméti RC), Mikuláss Koch Marcell (TSV Unterhaching – Németország)
feladóátlók: Bibók Balázs (MÁV Előre SC-Foxconn), Pesti Marcell (MÁV Előre SC-Foxconn), Sebestyén Márton (MÁV Előre SC-Foxconn), Varga Péter (Kecskeméti RC)

LIBERÓK: Bán Viktor (Debreceni EAC), Kiss Máté (GreenPlan-VRCK)

ÜTŐK: Blázsovics Péter (GreenPlan-VRCK), Bögöly Gábor (Fino Kaposvár), Horváth Kristóf (Nantes Rezé Métropole – Franciaország), Kecskeméti Bálint (Kecskeméti RC), Péter Benedek (GreenPlan-VRCK), Szalai Kristóf (Dunaújvárosi KSE) 

A magyar férfi válogatott Európa-liga programja
Május 27., 16.00: Magyarország–Grúzia
Június 3., 17.30: Ausztria–Magyarország, Ried im Innkreis
Június 10., 16.00: Magyarország–Ausztria
Június 17., 17.00: Grúzia (Georgia)–Magyarország, Gori

NemzetiSport.hu