Komoly baj van a biológialag lebomló műanyagokkal

A műanyag, bár rendkívül sokoldalú, sajnos komoly problémákat is okoz az emberiség számára. Egy sokkoló adat szerint a világon valaha gyártott összes műanyag körülbelül 60 százaléka jelenleg hulladék formájában várja a sorsát.

Gigantikus mennyiségről van szó, a műanyagok XIX. századi felfedezése óta nagyjából tízmilliárd tonnát gyártott az emberiség, ebből hatmilliárd tonna rostokol most a bolygó szeméttelepein, illetve műanyaghulladék formájában a természetben: a mikroműanyagok például a tengeri madarak 90 százalékának a szervezetéből kimutathatóak. A helyzet annyira rossz, hogy a Föld minden egyes lakójára nagyjából 21 ezer darab, az óceánban hánykolódó műanyaghulladék jut, ez összesen 170 billió darabot jelent, amelynek össztömege meghaladja a 2,2 millió tonnát.

A probléma olyan mértékűvé vált, hogy a világon egyre több helyen kezdik betiltani az egyszer használatos műanyagok használatát. Az Európai Unióban például az eldobható poharak, de a szállodai samponos flakonok is erre a sorsra juthatnak.

Pár éve kezdtek feltűnni az üzletekben azok a termékek, amelyeken látványos feliratok hirdetik, hogy biológialilag lebomló műanyagokból készültek, vagy ilyesmibe vannak csomagolva. Ez jól hangzik, hiszen az ember azt gondolná, hogy  a hasonló matériák a természetben sem okozhatnak akkora problémát, hiszen előbb-utóbb eltűnnek a Föld színéről.

Ezt cáfolta most meg egy friss kutatás, amely rámutatott, hogy az egyik legnépszerűbb, biológiailag lebomló műanyagként reklámozott alapanyag távolról sem bomlik le olyan könnyen. A különféle hasonló maűynagokat jellemzően kukoricakeményítőből, cukornádból és hasonló növényekből állítják elő, azonban még a 100 százalékban növényi alapú bioműanyagok sem annyira környezetkímélőek, ahogy azt sokan gondolják.

A Scripps Oceanográfiai Intézet tudósai rámutattak, hogy a komposztálhatónak vagy biológiailag lebomlónak nevezett műanyagok nem azt jelentik, hogy az ilyen alapanyagból készült tárgyak szépen csendben feloldódnának az óceán vizében vagy az erdők mélyén.

A biológiailag lebomló jelző ugyanis nem veszi figyelembe, hogy a hulladékká váló műanyag milyen körülmények közé kerül. Ami például le tud bomlani egy erdőben, nem biztos, hogy lebomlik az óceánban és fordítva.

Amit a fogyasztók nem tudnak, hogy a komposztálhatóként hirdetett műanyagokat komposztáló üzemekben kell feldolgozni

– mutatott rá Sarah-Jeanne Royer, a Scripps oceanográfus szakértője, a kutatási anyag szerzője.

Az ipari komposztáló üzemekben ugyanis a komposztálási folyamat bizonyos nyomást és hőmérsékletet követel meg, amit az otthoni komposzttal nem lehet megoldani. A különféle műanyagokról pedig, amelyekről azt állítják, hogy lebomlanak a tengervízhez hasonló környezetben, kiderült, hogy a hasonló vizsgálatok többségét csak laboratóriumi körülmények között végezték el. A Scripps kutatása volt az első, amely kifejezetten az óceánban vizsgálta a különféle műanyagok, de főleg a PLA típusú műanyagok viselkedését.

Utóbbi különösen fontos, mert csomagolóanyagként, de ruházati alapanyagként is használják, utóbbi pedig főleg a világ egyik legkörnyezetszennyezőbb iparágában, a fast fashion divatáruk világában számít gyakori vendégnek.

Royer rámutatott, hogy a PLA-t a biológiailag lebomlóként, komposztálhatóként vagy csak simán – egy kis greenwashing árán – zöldként népszersített műanyag evőeszközök alapanyagként is alkalmazzák.

A kutató és kollégái ezért PLA-mintákat helyeztek el különféle tengeri ökoszisztémákban, kontrollként pedig például cellulóz-alapú rostokat, például gyapotot, olaj alapú műanyagokat, például poliésztert és a kettő keverékéből álló mintákat használtak.

Bizonyos mintákat az óceán felszínén helyeztek el, míg másokat tíz méteres mélységben rögzítettek, majd 14 hónap múlva megnézték, hogyan változtak meg az idő múlásával. A cellulóz alapú minták el is tűntek a kísérlet végére, azonban a biológiailag lebomlónak nevezett műanyagok a többi műanyaghoz hasonlóan, alig-alig mutattak valamilyen változást.

A kutatók szerint az egyik lehetséges megoldás az lenne, ha többen férhetnének hozzá az ipari komposztálási lehetőségekhez, ez azonban még nagyon távoli jövő. Royer otthona például Hawaii-on található, ahol az amerikai állam szűk másfélmillió lakójára mindössze egyetlen hasonló üzem jut.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!