BelföldSport

NB II: Hudák két hónapot töltött Mezőkövesden, most a PMFC szerződtette

Alig több mint két hónapja írtuk meg, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd szerződtette Hudák Martint. A 29 éves középpályás máris új csapatot talált, a másodosztályú PMFC-be igazolt.

Hudák Martin Pécsre igazolt (Fotó: PMFC)

A 29 esztendős, a középpályán védekező és támadó pozícióban egyaránt bevethető játékos a Pécs legújabb nyári erősítése. A szarvasi születésű Hudák Martin a Békéscsaba és a Puskás Akadémia csapatában nevelkedett, míg a felnőttek között a Videoton színeiben mutatkozott be. Később a Zalaegerszeget erősítette, majd Szeged után évekig Soroksáron folytatta pályafutását, míg a mostani idényt az élvonalbeli Mezőkövesd Zsóry FC-ben kezdte, utóbbiban három tétmérkőzésen összesen 45 percet szerepelt. Korábbi karrierje során 28 NB I-es és 145 NB II-es meccsen lépett pályára, ezeken 16 gólt szerzett.

„Örülök, hogy itt lehetek. Nagyon szimpatikus volt az, amit a klub vezetői felvázoltak. A sportigazgató és a vezetőedző is éreztette velem, hogy számít rám, ezért is döntöttem a váltás mellett – fogalmazott Hudák a PMFC honlapján. Támadó szellemű játékosként szeretném gólokkal, gólpasszokkal segíteni a PMFC-t, ugyanakkor korábban szerepeltem már védekezőbb szerepkörben is, így a középpálya mindkét posztján otthonosan érzem magam.” 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Christian Gomis
(francia-szenegáli, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Hudák Martin (Soroksár SC), Illés Bálint (Diósgyőri VTK), Kojnok Zsolt (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr), Lehoczky Roland (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Szalai József (Vasas), Ugrai Roland (szabadon igazolható, legutóbb Pendikspor – Törökország)
Kölcsönbe érkezők: Artem Nahirnij (ukrán-magyar, Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérők: Cseke Benjámin (Diósgyőri VTK), Kotula Máté (Dorogi FC), Rédling Kevin (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bodnár Attila
(Putnok)
Kiszemeltek:
Távozók: Dino Besirovic (bosnyák-portugál, AIK – Svédország), Bobál Dávid (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Thomas Ephestion (francia-Martinique-i, szabadon igazolható), Hudák Martin (Pécsi MFC), Luka Lakveheliani (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Márkus Attila (magyar-norvég, Tiszakécske), Rédling Kevin (Békéscsaba Előre FC), Torvund Alexander (magyar-norvég, csákvári kölcsön után Tiszakécske)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bobál Gergely (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Hadaró Valentin
(Kecskemét), Hornyák Marcell (DVSC), Hudák Martin (Mezőkövesd), Gyurkits Gergő (Paksi FC – kölcsönbe), Vas Bence (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Pejovics Danilo (szerb-magyar, Kecskemét – kölcsön után végleg)
Távozók: Grabant Bence (Szentlőrinc), Katona Levente (Kecskemét), Kesztyűs Barna (Paksi FC – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Kocsis Bence (Paksi FC – kölcsönből vissza), Major Sámuel (DVSC – kölcsönből vissza, onnan Kozármisleny), Makrai Gábor (siófoki kölcsön után FC Csíkszereda – Románia)

NemzetiSport.hu