BelföldSport

Női vízilabda: megvan az első magyar junior vb-arany!

A magyar női U20-as vízilabda-válogatott megnyerte a portugáliai világbajnokságot, mivel a döntőben 13–10-re legyőzte a címvédő Spanyolországot.

Történelmet írtak! (Fotó: waterpolo.hu)

Története első junior-világbajnoki aranyérmét szerezhette meg péntek este a portugáliai Coimbrában a magyar női vízilabda-válogatott, ehhez azonban a címvédő spanyol együttest kellett legyőznie a fináléban – írta beszámolójában a magyar szövetség.

Küzdelmes és egyben gólgazdag negyeddel indult az aranymeccs, de a legfontosabb, hogy végig mi jártunk előrébb. Szegedi Panni kis túlzással kisajátította magának a statisztikai lapot, ugyanis az 5–3-as első etapból két gólt vállalt (az elsőt ötösből, a másodikat egy távoli, támadóidő lejárta előtti ejtésből), viszont összeszedett két kiállítást is. Az emberelőnyünk jól muzsikált, Sümegi Nóra szimpla, Mácsai Eszter dupla fórból villant, azonban sajnos a túloldalon is jól oldották meg ezeket a szituációkat.

A folytatásra is megmaradt a felek lendülete, Sümegi létszámfölényből tornázta háromra a különbséget, de hamar jött a válasz. Ezt követően a védelmek léptek elő főszereplőkké, az addigiakhoz képest maratonira nyúló gólcsend következett, amit a spanyolok szakítottak meg, viszont ekkor mi tudtunk mindig reagálni, hála remek centerjátékunknak, és így megőriztük a kétgólos vezetést a félidőre (7–5).

A világbajnok magyar együttes

Aubéli Tekla, Dömsödi Dalma, Fekete Flóra, Golopencza Nóra, Golopencza Szonja,Hajdú Kata, Irmes Rozália, Kardos Laura, Kóka Zelma, Mácsai Eszter, Neszmély Boglárka, Sümegi Nóra, Szegedi Panni, Tiba Panna, Varró Eszter.
A stáb: Benczur Márton szövetségi edző – Almási-Szabó Marcella, Béres Gergely, Biros Péter, Csaplitzky Zsolt, dr. Golopencza Péter, Kardos Krisztina

A harmadik periódus rendkívül hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint egy nappal ezelőtt az olaszok elleni első, csak még arra is képesek voltunk rátenni egy lapáttal – a legnagyobb örömünkre! Hajdú Kata kiszorított helyzetből is betalált a rövidbe, aztán Varró Eszter centerből tett rá még egyet, sőt Tiba Panna is beköszönt (utóbbi két gólunk fórból született), Szegedi ejtésével pedig már 12–6 volt ide, az ember alig hitt a szemének. 4–0-s rajt a negyedben – bő öt perc kellett Spanyolországnak, hogy elkezdjen kimászni a gödörből Elena Barril duplájával. Természetesen Neszmély Boglárka is hozzátette a magáét a kapuban, és résen is kellett lennie, mert az ibériaiak egyértelműen jelezték, hogy mínusz hatnál sem adtak fel semmit.

A negyedik felvonás első percére el is tüntették a deficitük felét, korántsem volt még ez lefutott meccs. Ám ahogy a tornán eddig mindig, úgy most is jött egy nyugtató, az ellen kedvét porrá zúzó magyar gól, ezúttal Varró varázsolt csavarból, az idő pedig elkezdett nekünk dolgozni. Neszmély közben úgy gondolta, nem kell itt az órát nézni, majd ő megfog mindent, ami kapura megy, az utolsó másfél-két percre pedig a spanyolok hite is elfogyott. A visszaszámlálásnál a biztos, háromgólos előny birtokában megkezdődött az ölelkezés a kispadon, Neszmély utolsó hárítása, valamint a dudaszó után pedig a cserék és a teljes stáb is a vízben kötött ki, kezdődhetett az ünneplés! Magyarország először nyert junior-világbajnokságot a nőknél, méghozzá teljesen megérdemelten!

Korántsem zárójelben: ez volt a magyar vízilabda ötödik aranyérme 2023 nyarán: a férfiválogatott világbajnoki címe mellett első lett mindkét U20-as válogatottunk a vb-ken, továbbá Európa-bajnokként tért haza az U17-es női és az U15-ös férficsapat – hasonló győzelmi szériára még soha, egyetlen náció sem volt képes a vízilabda történetében.

Benczur Márton szövetségi edző gyorsértékelése:

„Csak köszönetet tudok mondani a lányoknak, ilyen csapat nem sok létezik a sportban! Nagyon régóta edzősködöm, de egyszerűen ilyen csapatot nagyon-nagyon ritkán látni, és most nem arra gondolok, hogy miként támadunk vagy védekezünk. Tényleg, csak a köszönet hangján tudok feléjük szólni, mert továbbra is azt mondom, hogy övék az érdem. Hihetetlenül büszke vagyok rájuk és elképesztően jó érzés látni az örömüket. Az egy dolog, hogy megérdemelték, ám nem érdem szerint osztják az érmeket, hanem el kell venni, és ők elvették. Nagyon köszönjük a szövetségnek, a stábomnak és a szurkolóknak, azt hiszem, ez egy szép nap a magyar vízilabdának.”

NŐI VÍZILABDA
U20-as női világbajnokság, Coimbra
Döntő

Spanyolország–Magyarország 10–13 (3–5, 3–3, 2–4, 2–1)
Magyar gólok: Szegedi, Varró 3-3, Sümegi 2, Aubéli, Dömsödi, Hajdú, Mácsai, Tiba

NemzetiSport.hu