BelföldHi-Tech

Egy újabb magyar programozóiskola bezárása mutatja, hogy nagyot fordult a munkaerőpiac

A Green Fox Academy után a képzési piac egy másik nagy szereplője is bezárja a kapuit.

Arról lehet és érdemes is vitatkozni, hogy mennyiben tettek jót a programozói szakmának az utóbbi években elterjedt, erőltetett tempót diktáló gyorstalpalók, de az tény, hogy az efféle szolgáltatások színre lépése logikus következménye volt egy olyan munkaerőpiaci helyzetnek, amikor az iskolákkal szorosan együttműködő cégek kielégíthetetlen étvágyat tanúsítottak az új dolgozók iránt.

Csakhogy a pandémia lecsengésével a pörgés is látványosan alábbhagyott, a tech szektort pedig világszerte a tömeges leépítések, az átstrukturálás és a nadrágszíj meghúzása jellemzi, így a programozógyárakból kiömlő új szakemberekre sincs akkora szükség. Ennek látványos jele volt, hogy tavaly decemberben bedobta a törölközőt az online képzésekben utazó Green Fox Academy, most pedig egy másik fontos szereplő is búcsúzik.

Nemrég ugyanis a 2016-ban útjára indult CodeBerry Progamozóiskola is bejelentette, hogy bezárja kapuit, így a továbbiakban csak a szolgáltató már megvásárolt online kurzusaihoz lehet hozzáférni, és azokhoz is csupán március 29-ig.

„A legjobb tudásunk ellenére sem tudtuk a CodeBerry-t az évek során pénzügyi szempontból fenntartható vállalkozássá alakítani. Az elmúlt időszak likviditási kihívásaival, és az ezzel járó, tartós erőforráshiánnyal együtt sajnos eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk. Bár szervereink hamarosan elnémulnak, reméljük, hogy a programozás iránti szenvedélyünkkel sikerült sokakban olyan szikrákat gyújtanunk, amelyek még sokáig kitartanak.”

– magyarázza a búcsú okait az üzemeltető CodeBerry School Kft. közleménye, amiből az is kiderül, hogy a CodeBerry 8 éves fennállása alatt a 43 ország 200 ezer tanulója vette igénybe a programozóiskola képzéseit, közül 15 ezren pedig mélyebben is elmerültek a szakma rejtelmeiben. Az iskola mögött álló csapat most mindenkinek köszöni a részvételt.

ComputerWorld.hu