BelföldHi-Tech

Még több telefont tudnak naponta átvizsgálni a Rejoy.hu központi szervizlaborjában

A Rejoy és anyacége, a Flip Technologies új, majdnem kétszer akkora szervizlaborjában most napi mintegy nyolcszáz okostelefont és táblagépet vizsgálnak és javítanak. Az egy évvel korábbihoz képest közel 40 százalékkal bővült a szervizlaborban dolgozók száma, a legnagyobb kapacitásbővítésre a készülékek egyedi körbefotózását végző részlegnél került sor.

Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Rejoy.hu és anyacége, a Magyarország mellett három másik piacon jelenlévő startup, a Flip Technologies: az elmúlt hetekben fejeződött be a társaság központi szervizlaborjának jelentős bővítése. A 650 négyzetméteresről 1200 négyzetméteres alapterületűre bővült szervizközpontban a korábbi napi 360-nal szemben már napi 800 készüléket is be tud vizsgálni a cég.

A beérkező készülékek növekvő száma nyomán a legnagyobb mértékű kapacitásbővítés a szervizlabor fotóstúdióját érintette: itt a tisztítást, fertőtlenítést követően csaknem minden szögből lefotózzák az okostelefonokat és táblagépeket a Rejoy munkatársai, hogy a potenciális vásárlók az adatlapokon a konkrét készülékek valódi állapotát tükröző, valós fotókat láthassanak illusztrációk helyett.

Az elmúlt egy évben közel 40 százalékkal bővült a szervizlaborban dolgozók száma, már 130 munkatárs dolgozik a négy európai országból beérkező használt készülékek bevizsgálásán, hogy a 67 lépésből álló tesztfolyamat, és a szükséges javítások elvégzését követően felújított készülékként kerülhessenek fel a telefonok és táblagépek a Rejoy.hu kínálatába.

A Rejoy.hu üzleti modelljének fontos részét képezi a készülékek rendkívül alapos bevizsgálása, hiszen ennek folyamán az esetleges rejtett hibákra is fény derül. Gyakori, hogy egy eladó alábecsüli saját eladásra kínált készülékének állapotát, értékét, ilyenkor a Rejoy az eredetileg megajánlottnál magasabb összeget is kifizet a telefonért. A készülékek esetleges hibáinak javítása az eladóval való egyeztetés után történik meg, így a piactérre kizárólag garanciával kínált, jól működő készülékek kerülnek fel. A céghez beküldött készülékek felénél van szükség valamilyen javításra, ami legtöbbször akkumulátor vagy az érintőképernyő működésével kapcsolatos.

A mostani a kapacitásbővítés különösen jól jön az év elején, hiszen ilyenkor sokan küldik el a Rejoynak a karácsonykor újabb modellre cserélt készülékeiket: 59 százalékban iPhone-t, 41 százalékban androidos készüléket.

„Azért határoztunk szervizlaborunk jelentős bővítése mellett, mert az itt végzett munka eredményének pozitívumait közvetlenül tapasztalhatják meg a Rejoy.hu ügyfelei. Néhány évvel ezelőtt egy félszobából indultunk el, mára 1200 négyzetméteres szervizlaborunkban 130 munkatársunk vizsgálja nap mint nap a bejövő készülékeket. Ezek a fejlesztések szavatolják, hogy a piacon egyedülállóan alacsony maradjon a garanciális eseteink száma” – kommentálta a szervizbázis bővülését Blaumann Bence, a Rejoy ügyvezetője.

ComputerWorld.hu