BelföldSport

Furfangos körforgalom Budapesten, amely nem törődik a KRESZ-szabállyal

Felfestett parkolóhelyek vannak ott, ahol elméletileg sem várakozni, sem megállni nem. 

  • A körforgalomban nem szabad parkolni a KRESZ szerint. 
  • Akad azonban legalább egy kivétel, a budapesti Wekerle-telepen található Kós Károly téren. 
  • A behajtásnál ott van a körforgalom tábla, „bent” a körforgalomban simán lehet parkolni, még buszmegálló is van. 
  • A kivételes körforgalommal egy vizsgáztató próbára tett egy tanulót. 

Körforgalomban és körforgalmú úton nem szabad tolatni, megfordulni, szintén tilos – a forgalmi okot kivéve – megállni és várakozni. Vagyis parkolni a KRESZ szerint. Tehát ha a körforgalmat jelző – kék alapon egymást körbeérő fehér nyilacskás – tábla ott van a sarkon, akkor nem lehet megállni. A vonatkozó rendelet szerint ez a mutatvány 20 vagy 39 ezer forintos bírsággal járhat. Elvileg. 

kor

Ehhez képest az amúgy is mókás – fokozott figyelmet igénylő jobbos utcákkal és kereszteződésekkel telepakolt – budapesti Wekerle-telepen lévő Kós Károly téren más a képlet.

„Kint”, a térre való behajtás előtt a sarkokon ott vannak a körforgalmas táblák. „Bent” a téren azonban felfestett szabályos várakozásra, megállásra kínálkozó parkolóhelyek találhatóak és buszmegálló is van. A parkoló autókat pedig nem büntetik.

Egy autósiskola oktatója mesélte, hogy a Kós Károly térre való behajtás után arra kérte a vizsgabiztos a hivatásos jogosítványra hajtó vizsgázót, hogy parkoljon le az egyik kijelölt helyre, egyúttal megkérdezte, miért furfangos utasítás ez. A vizsgázó tudta a megfelelő választ, mondta a vizsgáztatónak, hogy bár a körforgalomban nem szabad leparkolnia, itt a Kós Károly téren mégis működik a dolog. A tanuló átment a vizsgán, a vizsgabiztos pedig jelezte, hogy enélkül is ment volna a dolog. Tudomása szerint ez a körforgalom az egyetlen kivétel. 

Ha tudsz hasonló körforgalomról, írd meg nekünk a kommentben. 



TotalCar.hu