Emelkedéssel indulhat a szeptember az európai tőzsdéken

Emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés Európában

 

  • Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető amerikai indexek, a Nasdaq ismét új csúcson zárt, viszont a Dow és az S&P 500 mínuszban fejezte be a nyár utolsó kereskedési napját. Annak ellenére, hogy a Dow és az S&P 500 is mínuszban zárta a nyarat, előbbi 1984 óta, utóbbi 1986 óta nem teljesített olyan jól augusztusban, mint most. Kiemelt figyelmet érdemelt hétfőn a Tesla és az Apple, miután első alkalommal forogtak a részvényeik a split után. A Tesla végül 12,6 százalékos pluszban zárt a napot, míg az Apple 3,4 százalékot emelkedett.
  • Ázsiában a tőzsdék felemásan teljesítettek kedden, miután kedvező makroadat érkezett Kínából, a feldolgozóipari BMI értéke a júliusi 52,8 pontról 53,1 pontra nőtt augusztusban, amely 2011 januárja óta a legmagasabb érték. A sanghaji tőzsde mérsékelt 0,1 százalékos emelkedése mellett, a Nikkei stagnált, a hongkongi tőzsde pedig 0,1 százalékkal került lejjebb. A dél koreai Kospi 1 százalékot emelkedett, a szingapúri tőzsde pedig 0,5 százalékot esett.
  • Az amerikai határidős indexek vegyes képet mutatnak ma reggel, a határidős DAX 0,5 százalékos emelkedést vetít előre a keddi piacnyitásra.
  • Kedden érkezik a KSH második becslése a második negyedéves GDP-re, valamint a külkereskedelmi termékforgalom júniusi alakulására. Az ÁKK kedden tartja a szokásos diszkontkincstárjegy-aukcióját, az MNB pedig a kötvényvásárlási tendert. Utóbbira érdemes lesz figyelni, mert a jegybank múlt héten jelentette be, hogy megemeli a vásárlások összegét, így a héten már a korábbiakhoz képest több államkötvényt vásárolhat az MNB. Érkezik még a magyar feldolgozóipari BMI is, Kínában pedig a Caixin tette közzé a feldolgozóipari BMI-t. Németországból és az eurózónából munkanélküliségi adat érkezik, az elemzők nem számítanak jelentős növekedésre a rátában. Megismerjük az eurózóna árainak augusztusi alakulását is – várhatóan csak minimális volt az infláció mértéke a valutaövezetben.
  • Emelkedik az olaj ára kedden, az októberi leszállítású WTI 0,5 százalékot emelkedést követően 43,04 dollárnál jár. Az arany árfolyama is feljebb került ma reggel, a sárga nemesfém jegyzése 0,9 százalékos erősödést követően 1985,5 dollárnál jár.
  • A forint erősödik ma reggel az euróval szemben, egy euróért 354,9 forintot kell fizetni, míg egy dollár 296,03 forintba kerül.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

Címlapkép: Peter Juelich/Bloomberg via Getty Images

 

 

Index.hu