A Hungaroring első versenye
A Hungaroring Magyarország mindmáig legmodernebb autóverseny-pályája. A pálya elsősorban a Formula–1 magyar nagydíjról ismert, amit 1986 óta folyamatosan megrendeznek. De hogy kezdődött el az egész F1-es őrület Magyarországon? Ezt mutatjuk most be.
A klasszikus történet szerint Bernie Ecclestone, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) akkori elnöke Formula–1-es versenyt akart látni a vasfüggöny mögött. Jó üzletember volt már akkor is, így tudta: az F1-es piacot növelni kell.
Először Kína, Szovjetunió és Jugoszlávia volt kiszemelve, mint lehetséges helyszín. Azóta Kínában és Oroszországban is országban rendeznek versenyt a királykategóriában, Jugoszlávia pedig a múlté már.
Hogyan került mégis Magyarországra a verseny? Erről első sorban Rohonyi Tamás és Frank Tamás tehettek, ők ugyanis jó kapcsolatot ápoltak az angol elnökkel és meghívták Magyarországra terepszemlére. Végül 1985 szeptemberében a szerződés megkötésre került. A kezdeti tervek még a Városliget és a Népliget voltak, végül mégis hogy új pálya mellett tették le a voksot, a Budapest melletti Mogyoródon.
Tervezését az Aszfaltútépítő Vállalat mérnökei, Papp István és Gulácsi Ferenc végezték.
Hihetetlen, de attól még igaz: az építkezés 6 hónapig tartott. 1986. augusztus 10-én volt az első magyar Formula–1 verseny, amelyet 200 000 néző látott a helyszínen. Az időmérő edzést még a legendás Ayrton Senna nyerte meg, a versenyen azonban Nelson Piquet győzött, Senna és Nigel Mansell előtt.
Forrás: youtube, magyarorszagom.hu