„…hogy tükörbe tudjak nézni” – interjú Mészáros Blanka színművésszel

A színpadon élvezi, ha kicsinyes, gonosz vagy önző lehet, de a hétköznapokban igyekszik úgy élni az életét, hogy tükörbe tudjon nézni. A Junior Prima díjas színművésznővel beszélgettünk.

„A próbákon nem kell takra menni, fénybe állni. Nem kell kiállhatatlan ruhában szerepelni. Olyankor még bármi lehet a szerepből és az előadásból is” – mondja Mészáros Blanka, aki a Katona József Színházban töltött évek után idén a Radnóti Színházhoz szerződött.

Egy interjúban azt mondtad: színészként az a bajod a fesztiválokkal, hogy nem lehet találkozni, tanulni, látni. Zsűritagként mennyire volt erre lehetőséged a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján?

Életemben először tiszteltek meg ilyen kiváltságos szerepkörrel. Hosszú csend után, amit a járványidőszak okozott, nagyon intenzív és inspiráló napok voltak ezek Kisvárdán. Öröm volt érzékelni ezeknek a társulatoknak a dinamikáját, az energiáját és az együtt lélegzését.

Mennyire ismered a határon túli magyar színházakat?

Bocsárdi Lászlóval dolgozhattam együtt a Tartuffe című előadásban a Katona József Színházban. Sajátos formanyelvével, más perspektívából bővítette a látószögemet. Nekem szükségem van arra, hogy többféle színházi gondolkodással, ízléssel, technikával és hittel találkozzam.

Mit értesz a másfajta technika alatt?

Más a színházi nyelv. Bocsárdinál a színészek sokat játszanak kifelé a nézőknek. A Tartuffe-ben is így volt. Úgy szólok a partneremhez, hogy közben nem nézek rá. Ezen túl a mozgás is más: nincs koreográfus, ugyanis a test létezését, tartását, lélegzését a színész szüli meg. Mindegyik szereplő más időben létezik, máshogy veszi a levegőt és más tempóval beszél. Nem biztos, hogy újat tanulunk, de mindent más perspektívából látunk. Talán Magyarországon inkább a realista színjátszás terjedt el: egymás szemébe nézünk, egymásból építkezünk. Az energia és az intimitás mindkét esetben ugyanaz, csak az irányok különböznek.

A fesztivál zsűrijében Gulyás Gábor esztéta, Sztarenki Pál színművész-rendező, Kozma András dramaturg, valamint Naszlady Éva rendező is helyet kapott. Milyen volt a közös munka és a közös gondolkozás?

Egyiküket sem ismertem eddig személyesen. Az első pillanattól rendkívül nyitottak voltak, és mindvégig közvetlen hangnemben tudtunk egymással beszélgetni. A szakmai beszélgetéseken is részt vettünk. Remek, hogy mindenkinek van véleménye, legfiatalabbként ugyanakkor talán most megengedhettem magamnak, hogy a zsűrin belül többnyire megfigyelőként legyek jelen. Élveztem és gondolkodtam a felvetéseiken. Persze azért mondtam én a magamét.

Ha jól láttam, ez a csapat többnyire a szabadidejét is együtt töltötte.

Így van, nagyon lelkesek voltunk, és kíváncsiak voltunk egymásra.  Még nem jártam ezen a fesztiválon, kicsit tartottam attól, hogy nem találom majd a helyemet, de az első öt perc után éreztem, hogy megérkeztem.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után 2015-ben a Katona József Színházhoz szerződtél. Hogy érzed, mi emelt ebbe a társulatba?

A Színművészetin Marton László, Forgács Péter és Hegedűs D. Géza osztályába jártam. A mestereink, az osztályfőnökeink meghatározóak számunkra. A Katonában én voltam az első Marton-tanítvány. Nyitottak voltak arra, amit csinálok. Ez nem csak a színészekre, hanem minden színházi dolgozóra igaz volt.

Az első hónapokban időm nagy részét a színházban töltöttem. Nem az öltözőben vagy a büfében voltam, hanem igyekeztem megismerni az épület minden zegét-zugát. Be akartam illeszkedni. Megismerkedni az ott dolgozó emberekkel, az ügyelővel, a kelléktárossal, a portással. Volt idő beszélgetni. Fontos számomra, hogy ne csak a „kirakatcsapat” része legyek, hanem a színház működésébe is belelássak. Nagyjából két év telt el, mire bensőséges kapcsolatok tudtak kialakulni.

A Faust, Jeanne d’Arc. Azt nyilatkoztad, ezekben a darabokban összeért benned valami. Mire gondoltál?

Itt megtanultam reflektálni az életem egyes szituációira. Habár nem ugyanaz történt velem, mint az általam megformált karakterrel, mégis annyira erős, éles és tiszta volt a találkozás, mintha megvilágosodtam volna. Azt éreztem, most rájöttem valamire. A próbák alatt nálam elsőként ösztönből születik meg valami, az agyam pedig arra reagál. Fantasztikus, amikor a kettőből összeáll egy egész történet.

Ezért is szeretsz jobban próbálni, mint előadáson játszani?

Abszolút, az a legjobb része. Nem kell takra menni, fénybe állni. Nem kell kiállhatatlan ruhában szerepelni. Olyankor még bármi lehet a szerepből és az előadásból is.

Előfordult, hogy egy színnel, tulajdonsággal magadat is sikerült meglepned?

Az ember többnyire hiú, és sokszor szeretné csak szépnek és jónak látni önmagát. Ez rám is igaz. Szerintem mindennek az emberi hibák adják az ízét, mint a kicsinyesség, a gonoszság, vagy az önzőség.

A kicsinyességet szeretni is tudod?
A színpadon a boncasztalra  téve és darabokra szedve igen, a magánéletben viszont kevésbé: ott bosszant és idegesít. Amennyire lehet, őszinteségre és tisztességre törekedem emberként. Próbálom úgy élni az életemet, hogy tükörbe tudjak nézni. Ódzkodom mindenféle színészklisétől, amit eddig láttam, hallottam, vagy elképzeltem.

Azt olvastam, volt, amikor rendezői aggyal voltál jelen a színpadon. Foglalkoztat a rendezés?

Él egy történet a fejemben, amelynek a szemtanúja voltam, és nagy hatással volt rám. Szeretnék készíteni belőle egy kisfilmet. Előbb viszont azt a kérdést kell megválaszolnom magamnak, hogy miért akarom ezt megmutatni az embereknek.

Számos szakmai díjat nyertél az elmúlt években. Mit erősítettek ezek benned?

Azt, hogy van létjogosultságom ezen a pályán. Dolgozom, az emberek pedig észreveszik, szeretik és kíváncsiak a munkámra. Ez lendülettel és magabiztossággal tölt el. Tipródó és kereső alkat vagyok, ezért a magamba vetett hitemet is erősíti.

Idén a Radnóti Színházhoz igazoltál. A váltás gondolata hogyan érett meg döntéssé?

Az úton levés, a folyamatos tapasztalás és a tanulás nálam kéz a kézben jár. Februárban döntöttem el, hogy tovább lépek, de a gondolat már azelőtt is felmerült bennem.

A Katonában megkaptad azt, amiért odamentél?

Igen, mert nagyon jó munkákban vehettem részt, sok szép szerepet kaptam, és értékes emberekkel találkoztam. Kapcsolatban maradunk, mert több darabban is játszani fogok, úgyhogy nem ér véget a történet.

Mi volt vonzó számodra a Radnótiban?

Tetszett, amit kívülről láttam: nyitnak a fiatalok és a megújulás felé, valamint az előadások szakmai színvonala is vonzó. Sok műfajt ki lehet próbálni. Nemrég egy új játszóhellyel, a Tesla laborral bővült az intézmény. A társulat kicsi, de csodálatos emberek vannak benne. Remélem, hogy a társukká fogadnak, és a család része lehetek.

Don Carlos, Vad nyomozók, és az Egy csepp méz című előadásokban játszol majd. Mennyire tartod izgalmas feladatoknak?

Mindegyiket nagyon várom. Az Egy csepp méz színpadra vitele nagyon érdekel. Foglalkoztat, hogyan lesz dramatizálva Roberto Bolano regénye. A Vad nyomozókegy chilei író műve, ez lesz a magyarországi ősbemutatója. Ezek mellett pedig a Don Carlos is nagy kihívás lesz. Várom, hogy együtt dolgozhassak azokkal az alkotókkal és rendezőkkel, akiknek a munkáját eddig csak a nézőtérről csodáltam.

A váltásra mennyire tekintesz szintlépésként?

Úgy tekintek, mert ismét új kihívások sora áll előttem. El kell helyezkednem egy új közegben. Emberileg és szakmailag is a legjobbat akarom hozni. Úgy érzem, a váltás új energiákat szabadíthat fel bennem.

Vannak elvárásaid?

Karrierépítés szempontjából nincs, de művészként friss energiákra és élményekre van szükségem. A Radnóti művészszínház, és nagyon erős formanyelvekkel próbálkoznak. Szeretem ezt nyitottságot.

Mire jutott időd a karantén alatt?

Lakásfelújítás volt. Az egészet szétvertük, majd a nulláról kezdtük el felépíteni a párommal. Hat hónapja dolgozunk rajta, és nemsokára kész lesz. Fizikailag fárasztó volt, de mentálisan tudtam pihenni. Jó volt, hogy nem zakatolt naphosszat az agyam a szerepeken és a színházi léten. Élveztem, hogy beengedhetem az életet.

A Kilakoltatás című játékfilmet sikerült leforgatni a nyáron?

Igen, július végétől augusztus közepéig tartott a forgatás. Élmény volt részt venni benne. Jó volt fiatal és felkészült emberekkel együtt dolgozni. Orosz Ákos pedig kiváló társam volt. A forgatókönyv is remekül van megírva, tele szórakoztató, izgalmas fordulatokkal. Egy percig sem éreztem azt, hogy a számra kellene helyezni a mondatokat. Szurkolok, hogy a vágóasztalon egy olyan alkotássá álljon össze, amit mindenki szerethet majd.

G.T.

Nyitókép: Mészáros Blanka a Holt lelkekben, fotó: Dömölky Dániel

Forrás: kultura.hu