Lázméréssel indul az érettségi, szóbeli is lesz

Most vizsgázhatnak azok is, akik tavasszal halasztottak.

Pénteken a nemzetiségi vizsgákkal indult, hétfőn a magyarral és a földrajzzal folytatódik az érettségi szezon, írja a Magyar Nemzet. A lap szerint most összesen 27 631-en érettségiznek, míg tavaly ősszel tízezren maturáltak. Tavasszal összesen 82 ezren érettségiztek, két és fél ezren léptek vissza a koronavírus-járvány miatt. Központilag törölték az összes előre hozott vizsgát.

Az Oktatási Hivatal szerint a tavaszi, járványügyi óvintézkedéseket alkalmazzák most is. Az ajánlás szerint

  • a diákokat úgy kell ültetni, hogy tartható legyen a legalább másfél méteres védőtávolság, ezért egy teremben legfeljebb tíz tanuló lehet.
  • Minden helyszínen biztosítani kell kézfertőtlenítőt, a vizsgázóknak ajánlott a maszk viselése.
  • Az írásbeli dolgozatokat kiosztás és javítás előtt  pihentetik, hogy ne fertőzzön a papír. A pedagógusok, vizsgaszervezők védőkesztyűt kapnak.

A tavaszi érettségihez képest változás, hogy most a szóbeliket is megtartják. Maruzsa Zoltán államtitkár ennek kapcsán jelezte: sokkal több intézményt vontak be a lebonyolításba, így kisebb csoportokban vizsgázhatnak a diákok.

Aki beteg, hatósági karanténban van vagy a belépéskor kötelező testhőmérséklet-méréskor kiderül, hogy lázas, az nem vehet részt a vizsgán.

Most a rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító, illetve előre hozott vizsgát is lehet tenni. A vizsgák csaknem 70 százaléka előre hozott érettségi.

Nem gond, ha valaki még mindig kockázatosnak tartja a részvételt, a diákok 2021 májusára is halaszthatják a vizsgát. Az írásbelik október 30-ig tartanak, az emelt szintű szóbeliket november 12. és 16. között tartják, majd november 23. és 27. között a középszintű szóbelikkel zárul a szezon.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük