Rali: a magyar „különcsata” is késhegyre menő küzdelmet ígér

A Rally Hungary a sportág honi ünnepe, de amellett, hogy a magyar párosok itt összemérhetik tudásukat a világsztárokkal, a hazai bajnokság szempontjából is döntő fontosságú.

Vincze Ferenc vezeti az országos bajnokságot, meg a Skodát (Fotó: MGR Images)

Egy pont. Egyetlen apró pontocska, amely kevés ahhoz, hogy nyugodtan hátradőljön az ember a versenyzőülésben, de elég (lehet) ahhoz, hogy valaki elhódítsa általa a magyar bajnoki elsőséget. A hétvégi Rally Hungary ugyan nem az országos bajnokság utolsó futama (ha minden jól megy, a Mikulás rali lesz az, december első hétvégéjén), de mindenki tudja, hogy sokat nyom a latba, elbillentheti a mérleg nyelvét.

De visszatérve a kiindulópontra: a bajnoki címvédő Vincze Ferenc pillanatnyilag egy ponttal vezet az összetettben az őt ádázul üldöző és egyre kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó Velenczei Ádám előtt. Az ügy pikantériája, hogy ők ketten földiek, mindketten Szécsényből származnak, ráadásul mindkettejük mellett magyar bajnok navigátor ül: Vincze mellett az ötszörös bajnok Igor Bacigal, Velenczei mellett a kétszeres bajnok Szőke Tamás, szóval tapasztalatban sincs hiány.

LENGYEL SIKER A NYITÁNYON
Látványos szuperspeciállal kezdődött el a Rally Hungary a Rabócsiringen – a Nyíregyháza főterén megtartott ünnepélyes rajtceremónia után a párosok a népszerű, technikás ralikrosszpályán tették meg az első versenykilométereiket 3500 néző előtt. Mindenki tisztában volt vele, hogy nem ezen a rövid szakaszon dől majd el a győzelem sorsa, de presztízs-okokból azért csak fontos volt, elsősorban a nézők miatt.

Az elképesztően erős mezőny külföldi tajgai is odatették magukat a „bemelegítésen”, a leggyorsabb a lengyel Miko Marczyk volt: „Sokan azt mondják, csak egyenesben vagyok gyors, most talán megmutattam, hogy a technikás pályákon is van keresnivalóm” – viccelődött.

A legjobb magyar a tavalyelőtti bajnok Hadik András volt – legalábbis az ERC-mezőnyben, mert Osváth Péter (aki csak az országos bajnokságra nevezett) a második legjobb időt autózta.

A nap krónikájához tartozik, hogy Vincze Ferenc négy percet késett a szuperspeciál rajtjától, ami miatt alighanem időbüntetésre számíthat.

RALLY HUNGARY, AZ EB 4. FUTAMA, NYÍREGYHÁZA

Szuperspeciál: 1. Miko Marczyk, Szymon Gospodarczyk (lengyel, Škoda Fabia Rally2 Evo) 1:38.5, 2. Mikkelsen, Floene (norvég, Škoda Fabia Rally2 Evo) 1:39.2, 3. O. Solberg, Johnston (svéd, Škoda Fabia Rally2 Evo) 1:40.2, …5. Hadik, Kertész (magyar, Ford Fiesta R5) 1:41.1

Vincze tavaly partiban volt a nemzetközi élmezőnnyel, s bár technikai hibákkal küszködött és mindkét nap kiesett, a szakaszgyőzelmekkel bizonyította: helye van az Európa-bajnoki mezőnyben.

„Az első napon nem az Európa-bajnoki szereplést tartjuk szem előtt, hanem az országos bajnokságot, hiszen nagyon kicsik a különbségek az élmezőny tagjai között – mondta Vincze. – Megjósolni is nehéz, kinek hogy megy majd ezeken a nehéz pályákon. Hadik Andris és Turán Frici biztosan nagyon gyors lesz, és Velenczei Ádám is rengeteget gyorsult tavaly óta – nagyon sok munkája van ezekben az eredményekben. Nagy csatára számítok. Fontos, hogy ne kapjunk defektet, és hogy vigyázzunk az autóra, mert ha olyanok lesznek a körülmények, mint tavaly, akkor tényleg bármelyik kanyarban ki lehet esni. A legnehezebb verseny lesz ez az egész bajnokságban.”

Ha kívánhatna egyet, azt kívánná, hogy növelni tudja előnyét a bajnokságban, mert nem lenne jó a murvás idényzáróra hagyni a döntést.

Legfőbb ellenfelének, Velenczei Ádámnak nagy lendületet adott, hogy a legutóbbi versenyen, a Vértes ralin megszerezte pályafutása első abszolút bajnoki címét, amellyel egyszersmind nyílttá tette a bajnokság hajráját.

„Jót tett a győzelem, egyértelműen előrevisz minket, hiszen most már tudjuk, mi kell ahhoz, hogy nyerjünk – mondta Velenczei. – Erre a sikerre építkezni lehet, arról nem beszélve, milyen fantasztikus érzés volt átélni. S hogy mire számítok Nyíregyházán? Sokkal nehezebb hétvége vár ránk, mint legutóbb, a nagyobb rutinnal bíró riválisok itt előnyben lesznek. Elsősorban a saját teljesítményünkre koncentrálnunk, megtiszteljük a zempléni pályákat, aztán ha a szombati feladatot jól teljesítettük, remélem, vasárnap az ERC-mezőnyben örömautózhatunk. Kétversenyes, őrült hajrá kezdődik most meccsnullról, aki itt négyünk közül nem ér célba, annak elszállnak a bajnoki reményei.”

A másik két bajnoki esélyes közül mindkettő tudja már, hogy kell nyerni Nyíregyházán, hiszen Hadik András tavalyelőtt megnyerte az Eb-kandidáló versenyt, Turán Frigyes pedig elképesztő hajrával a tavalyi Eb-futamot. Turán a Nemzeti Sport pénteki számában elmondta nem várják el maguktól, hogy az idén is megnyerjék a Rally Hungaryt, de persze szégyent vallani sem szeretnének. Az országos bajnoki értékelésben azonban mindenképp a győzelem a cél.

Hadik András két éve a győzelem mellett a bajnoki címet is megszerezte ezeken a pályákon, s most is harcban áll az elsőségért. Úgy érzi, az autója is egyre versenyképesebb, ugyanakkor tisztában van vele: hatalmas taktikai csata várható.

„Döntő lesz a gumiválasztás, a taktika és adott esetben a fegyelem is. A Vértesben megszerzett dobogós helyezéssel nyitva tartottuk a lehetőséget, de ez csak lehetőség. Élni kell vele…” – mondta Hadik.

A prológot a lengyel Marczyk nyerte meg (Fotó: MGR Images)

Az országos bajnokság mezőnye 9 gyorsaságit teljesít (pénteken és szombaton), az Európa-bajnoki mezőny (soraiban 21 magyar párossal) pedig vasárnap 6 szakasszal fejezi be a küzdelmet.

AZ OB ÁLLÁSA
Abszolút sorrend:
1. Vincze Ferenc, Igor Bacigal (Pilis Racing, Škoda Fabia R5 Evo) 92 pont, 2. Velenczei, Szőke (V-V Rally Racing, Škoda Fabia R5 Evo) 91, 3. Hadik, Kertész (DVTK, Ford Fiesta R5) 72, 4. Turán, Bagaméri (Turán Motorsport, Volkswagen Polo R5) 68

NemzetiSport.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük