Kiderülhet ki építheti majd meg a Budapesti Atlétikai Stadiont
A Záév és a Magyar Építő közös ajánlata győzött a Budapesti Atlétikai Stadion kivitelezési pályázatán, amelyre már megkötötték a szerződést – írta a Világgazdaság kedden az európai közbeszerzési értesítő alapján.
Az ajánlatkérő a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK), amely fő tevékenysége szerint az állami magasépítésű beruházásokat koordinálja. A közbeszerzési eljárás hivatalos eredménye szerint a sportkomplexumot áfa nélkül mintegy 150 milliárd forintból építheti meg a Záév Építőipari Zrt. és a Magyar Építő Zrt., amelyek közösen indultak a tenderen – írta a lap.
A főváros új stadionja a tervek szerint 2023-ban adna otthont az atlétikai világbajnokságnak, az építkezés helyszíne a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet egykori telepe, a Déli összekötő vasúti híd és a Rákóczi híd lábánál.
A nyertes cégek feladata a stadion szerkezeti, építészeti, épületgépészeti, épületvillamossági kialakítása. A versenyállapotban több mint 19 ezer négyzetméter belső és 114 ezer négyzetméter külső területen elhelyezkedő létesítmény 40 ezer férőhelyes lesz. A beruházás része a Déli Városkapu fejlesztési programnak, amely a Csepel-sziget északi részén elhelyezkedő, rozsdaövezetként funkcionáló terület teljes rehabilitációját is magában foglalja – írta a Világgazdaság.
[Forrás: portfolio.hu]