Drogot kerestek, meglepő zsákmányra bukkantak a rendőrök
Aligátorteknőst, krokodilt, kígyót és kábítószergyanús növényi palántákat is találtak a rendőrök egy dunaharaszti házban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
A nyomozók a házkutatás során a négy kábítószergyanús növényi palántán és egy mérlegen túl, ketrecekben tartott kisállatokat, kígyót, aligátorteknőst, és az elsődleges szakértői vélemény alapján egy kistestű krokodilt is találtak.
A helyszíni információk szerint a férfi nem értett megfelelően az állatok tartásával kapcsolatos szabályokhoz, ugyanis
a kígyót egy fény és levegő nélküli hungarocell dobozban találták meg, valószínűleg már nem élt volna sokáig.
A gyanúsított ráadásul nem egyedül élt: párjával és két gyermekével lakott az ingatlanban – tették hozzá.
A rendőrök azonnal felvették a kapcsolatot egy szakemberrel, aki elmondta, hogy a megtalált élőlények veszélyes állatoknak minősülnek, tartásuk engedélyköteles, sőt valószínűleg a kígyót lakásban tartani még engedéllyel sem lehetett volna. A rendőrök haladéktalanul intézkedtek az állatok elszállításáról Fővárosi Állat- és Növénykertbe.
A kábítószergyanús zöld növényi származékokról úgy vallott, hogy ezeket saját célra tartja, magról nevelgeti őket.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a dunaharaszti férfi ellen kábítószer birtoklása és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegés vétségének gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást, továbbá vizsgálják, hogy az ügyben felmerül-e más bűncselekmény – áll a közleményben.
[Forrás: hirado.hu]