Összeomlott a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópja

Összeomlott kedden a Puerto Rico-i Arecibo obszervatórium egytányérú nagy rádióteleszkópja, amely az elmúlt 50 évben fontos szerepet játszott a bolygók, aszteroidák és a földönkívüli élet nyomai utáni tudományos kutatásokban – írja az MTI.

Az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (NSF) tíz napja jelentette be, hogy balesetveszély miatt bezárják a világ egyik legnagyobbjának számító rádióteleszkópot a közelmúltban elszenvedett súlyos károsodása miatt. Augusztusban ugyanis elszakadt egy segédkábele, ami egy 30 méteres lyukat ütött a fényvisszaverő tányérba és károsította a felette lévő kupolát.

Majd november 6-án az egyik fő acélkábel pattant el, további sérüléseket okozva.

A hatóságok azt gyanítják hogy a segédkábel gyártási hiba miatt szakadt el. Furcsállották ugyanakkor, hogy három hónappal később a főkábel is elszakadt, hiszen akkor csak kapacitása 60 százalékáig volt terhelve.

A Puerto Rico-i teleszkóppal a világ mintegy 250 kutatója dolgozott, egyben a szigetország egyik fő turisztikai látványossága volt évi mintegy 90 ezer látogatóval. A teleszkóp az 1960-es években épült a védelmi minisztérium finanszírozásával. 57 éves működése alatt ellenált hurrikánoknak, a nedvességnek, páratartalomnak, erős földrengések sorának.

Az óriásteleszkóp segített megfigyelni a világ tudósainak a Föld irányába tartó aszteroidákat, támogatott később Nobel-díjat kapó kutatásokat, segített meghatározni, hogy újonnan felfedezett bolygók lakhatók lehetnek-e.

A 305 méter széles tányérral rendelkező teleszkóp feltűnt a Jodie Foster főszereplésével készült Kapcsolat és az Aranyszem című James-Bond filmben is.

[Forrás: 24.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük