Svédország továbbra sem kér a maszkokból








Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közölte, hogy a járvány terjedése miatt az embereknek, köztük a 12 éves vagy annál idősebb gyermekeknek is ajánlott maszkot viselni az üzletekben, munkahelyen és az iskolákban, ahol nincs megfelelő szellőztetésre lehetőség.
Egy nappal azután, hogy a WHO kibővítette a maszkviseléssel kapcsolatos ajánlásait, Anders Tegnell svéd országos tisztifőorvos kijelentette:
Maszkokra bizonyos helyzetekben van szükség. Ilyen helyzet a regionális egészségügyi szervekkel való egyeztetés alapján Svédországban még nem alakult ki.
Stefan Löfven miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy év végéig távoktatás lesz a gimnáziumokban. Azt is mondta:
A WHO tisztában van azzal, hogy a maszkok hatékonyságára vonatkozó bizonyítékok gyengék. Minden eddigi tanulmány fontosabbnak tartja a távolságtartást, mint a maszkot.
A járvány második hullámának csúcspontján bevezetett távoktatás december 7-én kezdődik és január 6-ig tart.
November óta Svédország szigorította a korlátozásokat, egyebek mellett megtiltotta az alkohol árusítását este tíz óra után, valamint
A NYOLC FŐNÉL NAGYOBB NYILVÁNOS RENDEZVÉNYEKET, KARANTÉN ÉS KÖTELEZŐ MASZKVISELET VISZONT NINCS.
Csütörtökön 6485 új fertőzöttet jelentettek a 10,3 millió lakosú Svédországban. Két héttel korábban még 7240 volt a napi új betegek száma. A járvány kezdete óta több mint 272 ezer embert fertőzött meg a koronavírus.
Svédországban a Covid–19-betegség okozta halálozások száma többszöröse a többi skandináv országénak, de alacsonyabb, mint a karantént elrendelő több európai országban.
[Forrás: index.hu]




