Belföld

A kiszivárgott köztévés felvételről kérdezte volna a Közszolgálati Testületet, pártpolitizálásért dorgálták meg az ellenzéki delegált kurátort

A közmédiát felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma elé vitte három, a parlamenti ellenzék által delegált kurátor Bende Balázs, az M1 hírcsatorna külpolitikai főnökének ügyét. A Szabad Európa hozta nyilvánosságra még november közepén azt a hangfelvételt, amin egy szerkesztői értekezleten Bende többek között azt mondja a beosztottainak, ha váratlanul éri őket, hogy „ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják”, akkor akár fel is mondhatnak.

A három kuratóriumi tag azt kérte, a közalapítvány forduljon kérdésekkel a közszolgálati alapelveket felügyelő Közszolgálati Testülethez az ügyben. A 24.hu beszámolója szerint a nyolc tagú kuratórium azonban leszavazta a javaslatukat: a Fidesz három és a Médiatanács két delegáltja nem támogatta az ellenzéki delegáltak kérését.

Kránitz László, az MSZP delegáltja a lapnak elmesélte, a szavazás után a kuratórium egyes tagjai előálltak saját határozati javaslatukkal: részesítsék figyelmeztetésben Krániztot, amiért az MSZP társelnökével, Kunhalmi Ágnessel közösen küldött levelet a köztévés ügyben a Médiatanácsnak.

A végül elfogadott határozat szerint Kránitz azért kapott figyelmeztetést, mert a közösen aláírt levéllel pártpolitizált, ami a közalapítvány kuratóriumi tagjai számára tilos. A köztévés Bende ügye pedig lekerült a napirendről.

 

444.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük