Nyílt Facebook-csoport alakult, tagjaik a “lepattanó” vakcinákra vadásznak

Egy budapesti rendelőintézetben úgy jutottak többen oltáshoz, hogy behívóval sem rendelkeztek. Az ok: megmaradt néhány vakcina.

Facebook-csoportban vadásznak fiatalok a „lepattanó” oltásokra, nem egy helyen, Újbudán és Telkiben pedig bevált a módszer – derül ki a Blikk hétfői írásából.

A bulvárlap meg is szólaltatott olyan állampolgárokat, akik ugyan nem rendelkeztek hivatalos oltási behívóval, mégis hozzájutottak a vakcinához.

Húsvét után, kirándulásból hazajövet hívott fel a gyógyszerész barátom, hogy most kapott oltást a Szent Kristóf rendelőintézetben, és amikor eljött, kiszólt neki a nővér, hogy többen nem jöttek el a megkapott időpontra, szóljon az ismerőseinek, mert a hivatalos rendelési idő után azonnal beolthatják őket”

– mondta a Blikknek egy érintett.

A férfi elmondása szerint mire az ismerőseivel az oltópontra értek, már legalább hatvan ember állt ott sorban. “Kisvártatva kijött egy asszisztens, egy A4-es papírra leírta a neveket, tajszámokat, és biztatta őket, hogy nagyjából 80-100 adagra elég megbontott ampulla van az oltópontokon. Fél nyolcig simán lement minden” – mesélte.

A férfi azt is mondta a lapnak, hogy nem érez bűntudatot, amiért felvette az oltást, vagy hogy az esetleg nála rászorultabbakat beelőzte. Szerinte az a fő, hogy ne vesszen kárba egy adag se.

Blikk szerint Budajenő és Telki környékén nyílt FB-csoportot alakítottak, hogy így tudják a helyieket értesíteni, ha valahol „lepattanó” vakcina akad. A szervezető megosztotta, azért indította el a csoportot, mert a háziorvosoktól nehéz naprakész információt kapni. Így jutottak többen oltáshoz anélkül, hogy regisztráltak volna.

A háziorvosok – mint sok más helyen is – nehezen elérhetők, azt itt lakók így egymás között próbálnak infót cserélni”

– mondta.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük