Külföld

Saját űrállomást épít Oroszország

Moszkva 2025-ben tervez kilépni a Nemzetközi Űrállomás-projektből, és önállú, újgenerációs szolgálati űrállomás létrehozásába fog – idézi az MTI Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettest az MTI.

Boriszov a Rosszija 1 televíziónak adott interjújban azt mondta, „úgy becsületes”, ha erről a partnereket már most tájékoztatják. A Nemzetközi Űrállomás 2024 utáni működéséről Moszkva a velük való egyeztetések és döntően már a felhasználhatóságuk végéhez közeledő modulok műszaki állapotának felülvizsgálása alapján határoz majd. A nemzetközi projekt alternatívájának létrehozásáról április 12-én, az emberes űrrepülés kezdetének 60. évfordulóján Vlagyimir Putyin elnök részvételével megtartott vezetői tanácskozáson döntöttek.

A kormányfő-helyettes szerint az orosz állomás építése hamarosan elkezdődik, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a Nemzetközi Űrállomás nemzetközi szegmenseinek konzerválása és az új objektum üzembe helyezése közötti időt. A nemzetközi projekt feladásának gondolatát korábban a Roszkoszmosz orosz állami űripari vállalat is felvetette a drága üzemeltetésre hivatkozva.

Az orosz szakemberek számításai szerint 2025 után a Nemzetközi Űrállomás rendszerei egymás után fogják felmondani a szolgálatot, és az 1998 óta használt objektum üzemben tartása 10-15 milliárd dollárt fog felemészteni. A jelenlegi tervek szerint 2024-ig működtetik majd, de felmerült a hatéves hosszabbítás lehetősége is.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük