Kitilthatják az üzemi étkezdéből az oltás nélküli dolgozókat

A csatornának nyilatkozva a kamarai elnök arról beszélt, hogy a vállalatoknak és a dolgozóknak is elemi érdekük, hogy minél több dolgozójuk legyen beoltva és a gazdaság újrainduljon.
A műsorban emlékeztettek arra, hogy az Audi már áprilisban megszervezte dolgozói beoltását, 3000 vakcinát rendeltek emiatt. Az MKIK azt szeretné, ha minél több vállalkozás tenne így, ezért kampányt indítanak. Parragh László szerint ezt a lehetőséget főleg a nagyobb, több száz fős cégeknek kellene kihasználniuk, ebben a kormányhivatalok segíthetnek.
Az oltás Magyarországon nem kötelező, ezért a munkáltató sem teheti kötelezővé, Parragh László ugyanakkor úgy látja, a munkáltatónak joga van ahhoz, hogy rávegye az oltásra a dolgozókat. Szerinte többféle eszközt lehet és kell is alkalmazni, már létező példákat is megemlített:
- a munkáltató nem engedi be a dohányzó terembe a nem beoltott embereket,
- vagy az üzemi étkezdébe sem engedi be az oltással nem rendelkezőket.
Ezek puha, de mégiscsak hatásos eszközök a munkáltató szempontjából nézve – tette hozzá az MKIK elnöke.
portfolio.hu