Kína visszavágna a nyugati szankcióknak








A törvénytervezetet első olvasatban még áprilisban fogadta el titokban az ország legfőbb jogalkotó testülete, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága, majd csütörtökön második olvasatban is elfogadta.
Helyi szakértők szerint az új törvény az eddig leghatékonyabb eszköz Kína kezében, hogy ellensúlyozza az ujgurok kisebbség elleni fellépés, illetve a hongkongi önkormányzatiság lebontása, valamint a kereskedelmi és technológiai ellentétek okán meghozott nyugati szankciókat.
A külföldi vállalatok azonban aggódnak, hogy az új szabályok negatívan érintik majd külföldi beruházásokat.
portfolio.hu





- 300 millió forintért építették Vin Diesel autóját az új Halálos iramban filmhez
- Nagyon lelassult a hagyatéki ügyek elintézése