Merkely Béla ijesztő figyelmeztetése: gyakorlatilag minden oltatlan koronavírusos lesz

A koronavírus-járvány negyedik hulláma itthon minden bizonnyal kevésbé terheli majd meg az egészségügyi ellátórendszert, mint az előző kettő – fejtette ki az InfoRádió érdeklődésére a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla az Infostart beszámolója szerint.
Nem egy második-harmadik hullám típusú görbét fogunk látni, hanem egy elnyújtott, laposan emelkedő görbét
– tette hozzá
A delta vírusvariáns rendkívüli fertőzőképes, és meg fogja találni azokat a személyeket, akik nincsenek beoltva – fogalmazott a szakember, aki szerint az átoltottság és átfertőzöttség mértéke relatíve magas, de nyájimmunitás nem érhető el, vagyis
GYAKORLATILAG MINDEN OLTATLAN EL FOGJA KAPNI A BETEGSÉGET.
Hogy a harmadik oltást hogyan érdemes időzíteni, arról azt mondta, a második oltástól számított hat hónap múlva érdemes azt beadni az időseknek és krónikus betegségben szenvedőknek.
Természetesen a vírus változhat, ezért ezek a szabályok is módosulhatnak
– figyelmeztetett a Semmelweis Egyetem rektora
Merkely Béla arról is beszélt, hogy Romániában elsősorban az átoltottak alacsony száma áll a járvány robbanásszerű terjedése mögött, azokba az országokba ugyanakkor biztonságosan utazhatunk, ahol folyamatosan csökkennek a napi esetszámok.
AZT JAVASOLJA, OLYAN ORSZÁGOKBA NE UTAZZUNK, AHOL ÚJ VÍRUSVARIÁNS ÜTÖTTE FEL A FEJÉT.
portfolio.hu