Zelenszkij a NATO összes repülőgépének és harckocsijának egy százalékát kéri Ukrajnának

Az államfő erről az észak-atlanti szervezet csütörtöki csúcstalálkozójának résztvevői előtt videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében szólt.
Zelenszkij emlékeztette a szövetség vezetőit, hogy Oroszország jelentősen militarizált, és felszerelési készlete többszörösen nagyobb, mint Ukrajnáé.
Oroszország évtizedek óta rengeteg erőforrást halmozott fel. Katonai erőforrásokat: felszereléseket, bombákat és rakétákat. Őrült pénzt fektettek a halálba, miközben a világ az életbe invesztált – indokolta azt, hogy miért is van szüksége Ukrajnának a Nyugat támogatására.
Visszautalt arra, hogy – a mostani beszédét megelőzően – február 24-én szólalt fel a NATO-Ukrajna bizottság ülésén. „Még február 24-én egy teljesen egyértelmű, logikus kéréssel fordultam Önökhöz. Segítsenek lezárni a légterünket, hogy megóvhassuk népünket az orosz bombáktól és rakétáktól. Nem kaptunk egyértelmű választ. Nekünk sokkal kevesebb repülőgépünk van, mint Oroszországnak. Ukrajna kért repülőgépeket, hogy ne veszítsünk el annyi embert. A NATO-nak több ezer harci repülőgépe van, de mi nem kaptunk egyet sem. Tankokat is kértünk, hogy felszabadíthassuk városainkat, ahol Oroszország emberek százezreit tartja túszul, szándékosan kiéhezteti a lakosokat, szó szerint hamuvá változtatja a lakónegyedeket. A szövetségnek legalább húszezer tankja van. Ukrajna az összes tank egy százalékát kérte, hogy adják át vagy adják el neki, de erre sem kapott egyértelmű választ” – fejtette ki az elnök. Hozzátette, hogy Ukrajna minden szövetségesének hálás a már nyújtott katonai segítségért, de ez nem elegendő az orosz támadások megállításához.
Beszédében Zelenszkij felszólította a NATO-t, többé ne mondja azt, hogy az ukrán hadsereg, amely az Oroszországgal vívott háborúban megmutatta erejét, nem felel meg a szövetség standardjainak.
Megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, és mennyivel tudunk hozzájárulni Európa és a világ közös biztonságához
– hangoztatta.
Kijelentette: most a NATO-n a sor, hogy megmutassa, mire képes, bizonyítsa, hogy egy igazán erős védelmi szövetség.
A világ és különösen Ukrajna pedig valódi cselekvést és biztonsági garanciákat vár
– szögezte Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán elnök egyébként csütörtökön délután a svéd parlamenthez is – videón keresztül – üzenetet intézett. A skandináv ország törvényhozóitól azt kérte, hogy segítsenek Ukrajna újjáépítésében. „Már egy hónapja tart (a háború), és ilyen mértékű pusztítást a második világháború óta nem láttunk” – fogalmazott. Majd arra buzdította a svéd államot és a magánszektor szereplőit, hogy jöjjenek újjáépíteni Ukrajnát.
portfolio.hu