Rátámadt egy háromfős banda egy férfira a Teréz körúton

Minden előzmény nélkül összevertek a hétvégén egy negyvenes éveiben járó férfit Budapesten, a Teréz körúton – tudta meg a 24.hu. A megvert férfit mentővel vitték kórházba a bántalmazás után.

A Nyugatitól sétáltam az Oktogon felé éjfél körül, amikor hárman odajöttek hozzám és azt mondták, hogy az egyikük segítségre szorul. Amikor odahajoltam az emberhez, hogy megnézzem, mi a baj, egyből hátba rúgtak és fejbe ütöttek. Az volt a szerencsém, hogy az úton lévő korlát felfogta az esést, így nem fejjel zuhantam az útra

– magyarázta lapunknak az áldozat, hozzátéve, a történteket látta egy turistákból álló csoport, akik azonnal odarohantak hozzá segíteni, így végül elmenekültek a támadók. A helyszínre érkező rendőrök azonnal mentőt hívtak a sérült férfihez, akik kórházba vitték.

A minden ok nélkül összevert férfi lapunknak azt mondta, hogy az orvosok szerint tüdő és mellkasi zúzódásokat, valamint alhasi sérüléseket szenvedett a bántalmazás során.

Megkerestük a BRFK-t is az ügyben, azt a választ kaptuk, hogy a rendőrség hivatalból indított nyomozást garázdaság vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük