BelföldSport

NL: csak kinyomtatott jeggyel mehetnek be a szurkolók a lipcsei stadionba

Csak kinyomtatott, papíralapú érvényes jeggyel léphetnek be a magyar szurkolók a lipcsei stadionba pénteken, ahol 20.45 órától rendezik a Németország–Magyarország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzést – írja az MTI.

Csak kinyomtatott jeggyel léphetnek be a szurkolók a Red Bull Arénába (Fotó: AFP)

Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivője kedden az M4 Sport Sporthíradó című műsorában hangsúlyozta, az eddigiektől eltérő módon kapják meg hivatalos meccsjegyeiket a szurkolók. Ugyan ezúttal is vouchert kapnak a kiutazó drukkerek, de ezután az e-mailen küldött jegyeket saját maguknak kell kinyomtatniuk, csak így léphetnek be a stadionba.

„A német szövetség tájékoztatása szerint a Red Bull Arénánál telefonról nem lehet leolvasni a jegyeket, így azokat mindenki előre nyomtassa ki, és őrizze is meg, hogy majd be tudja mutatni a stadionba történő belépéskor” – nyilatkozta.

Az MLSZ hangsúlyozza, hogy a stadionba belépésre jogosító jegyeket szerda délután küldik el a jegyet megvásárló személyeknek a jegyvásárláskor használt e-mail-címre. Ha valakinek a szerdai nap végéig nem érkezne meg a jegye, ellenőrizze a spam (levélszemét) fiókban is, és ha ott sem találja meg, akkor az MLSZ ügyfélszolgálatán (mlsz@interticket.hu) jelezze a problémát!

A belépéshez mindenkinek szüksége lesz személyazonosításra alkalmas okmányra, mert ezeket a rendezők elkérhetik beléptetésnél.

Sípos kiemelte: nagyon bíznak abban, hogy a magyar szurkolók a lipcsei, majd hétfőn a budapesti találkozón – utóbbin 20.45 órától az Európa-bajnoki címvédő olaszokat látja vendégül a magyar válogatott a Puskás Arénában – is sportszerűen drukkolnak, adott esetben nem ülnek fel a provokációnak, így az európai szövetség ellenőrei sem marasztalják el őket a viselkedésükért, az esetleges rendbontásért.

Ellenkező esetben ugyanis hatályba lép az egymeccses, felfüggesztett zárt kapus hazai mérkőzés, sőt, akár még arra is sor kerülhet, hogy egy időre visszatérnek a zárt kapus találkozók. Kiemelte: a drukkerek csak és kizárólag saját csapatuk biztatásával foglalkozzanak, és mellőzzék az antiszemita, rasszista, kirekesztő molinókat, valamint rigmusokat. Annál is inkább, mert a szurkolók viselkedését a lelátókon sok ellenőr figyeli, akik mindent feljegyeznek – tette hozzá.

A hétfői, budapesti találkozóval kapcsolatban hangsúlyozta: a stadion kapuit már három órával a kezdés előtt megnyitják, és a szurkolói faluban különböző programokkal, aktivitásokkal várják a nézőket, akik legendás válogatott játékosokkal is találkozhatnak.

A szóvivő emlékeztetett: a magyar válogatott júniusi eredményeinek köszönhetően kedvező helyzetben van az A-ligában maradást illetően, és így reális az esélye arra, hogy a következő Nemzetek Ligája-sorozatban is a legjobbak között szerepeljen. Ott aztán – hasonlóan a mostani kiíráshoz – újra kiváló ellenfelekkel játszhat tétmérkőzéseket.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Dibusz Dénes
(Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd FC)

Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (LASK – Ausztria), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)

Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (AC Pisa – Olaszország), Nego Loic (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (FC Union Berlin – Németország), Styles Callum (Millwall FC – Anglia), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Kevin (Hatayspor – Törökország)

A NÉMET VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Manuel Neuer (Bayern München), Marc-André ter Stegen (FC Barcelona – Spanyolország), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)

Védők: Armel Bella-Kotchap (Southampton – Anglia), Matthias Ginter (Freiburg), Robin Gosens (Internazionale – Olaszország), Thilo Kehrer (West Ham United – Anglia), David Raum (RB Leipzig), Antonio Rüdiger (Real Madrid – Spanyolország), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Niklas Süle (Borussia Dortmund)

Középpályások: Julian Brandt (Borussia Dortmund), Leon Goretzka (Bayern München), Ilkay Gündogan (Manchester City – Anglia), Kai Havertz (Chelsea – Anglia), Joshua Kimmich (Bayern München), Jamal Musiala (Bayern München)

Támadók: Lukas Nmecha (Wolfsburg), Marco Reus (Borussia Dortmund), Leroy Sané (Bayern München), Timo Werner (RB Leipzig), Serge Gnabry (Bayern München), Jonas Hofmann (Borussia Mönchengladbach), Thomas Müller (Bayern München)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR

A-LIGA 3. CSOPORT

5. FORDULÓ

Szeptember 23., péntek

20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG

20.45: Olaszország–Anglia

6. FORDULÓ

Szeptember 26., hétfő

20.45:
MAGYARORSZÁG–Olaszország 

20.45: Anglia–Németország

KORÁBBAN

1. FORDULÓ

Június 4., szombat

MAGYARORSZÁG–Anglia 1–0

Olaszország–Németország 1–1

2. FORDULÓ

Június 7., kedd

Olaszország–MAGYARORSZÁG 2–1

Németország–Anglia 1–1

3. FORDULÓ

Június 11., szombat

MAGYARORSZÁG–Németország 1–1

Anglia–Olaszország 0–0

4. FORDULÓ

Június 14., kedd

Anglia–Magyarország 0–4

Németország–Olaszország 5–2

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 7–3 +4 7
2. Németország 4 1 3 8–5 +3 6
3. Olaszország 4 1 2 1 5–7 –2 5
4. Anglia 4 2 2 1–6 –5 2

NemzetiSport.hu