Te Deum laudamus – Szöllősi György jegyzete

Amikor azt mondjuk, hogy „szilveszterezünk”, senki sem gondol már I. Szent Szilveszter pápára, akinek emléknapja december 31. És aki a IV. században uralkodott, akkor, amikor az őskeresztények először lejegyezték a valószínűleg még régebbi imádságot, a Te Deum laudamus („Téged, Isten, dicsérünk”) kezdetű dicsőítő éneket, amelynek első szavai egybeolvasva azóta általában a hálaadó szentmisét jelentik. „Tedeum”-ot mondanak a katolikus iskolákban tanév végén éppen úgy, ahogyan a naptári esztendő utolsó napján is tedeumra, hálaadó szentmisére gyűlnek össze a hívek a templomokban, már aki éppen nem petárdát durrogtat odakint.

Engedjék meg, hogy a szilveszter nehezen túlharsogható zajában mégis ezt a hagyományos megközelítést válasszam: a hálaadást. Nekünk, magyar sportrajongóknak most is jó okunk van rá. Mint mindenki másnak, aki átvészelte a világjárvány szörnyű időszakát, hálával kell konstatálnunk, hogy a koronavírus végre nem lehetetleníti el a mindennapjainkat, és immár nem lehetetleníti el a sportéletet sem, jóllehet arra új, háborús veszélyek leselkednek. Ebben az időszakban megtanultunk megbecsülni sok mindent, ami azelőtt természetesnek tűnt. Hálásak vagyunk, hogy végül mégis sikerült megrendezni a nyári és a téli olimpiát, a futball Európa-bajnokságot, és még ha most először télen is, de csak megvolt a labdarúgó-vb is.

A különös, adventi vb kapcsán többféle párhuzamot vont már ezeken a hasábokon Ballai Attila és Deák Zsigmond kollégám is a talán profán futballünnep és a karácsony keresztény hagyománya között. Hadd csatlakozzak most, az esztendő összegzésekor én is röviden hozzájuk. Hiszen az advent négy évezredet jelképező négyhetes várakozása is hasonlítható a négyéves reménykedéshez, amely most különös szorongásokkal és sokszor elhaló reménnyel telt el a katari világbajnokság előtt.

Ha pedig a döntő napján és helyszínén a magyar miniszterelnök a legkeresztényibb történetnek nevezte Lionel Messi aznap megkoronázott pályafutását, amiként a legkisebből lett a legnagyobb, akkor legalább itt, a Nemzeti Sportnál hadd folytassuk még röviden ezt a gondolatmenetet. Hiszen valóban, a futball képes volt erre a csodára: a 11 éves korában diagnosztizált növekedésihormon-hiánnyal küzdő, nagyon alacsony kissrácból lett Lionel Messi a 7-szeres aranylabdás, 4-szeres BL-győztes és az idén Argentína csapatkapitányaként és vezéreként világbajnok, tehát világelső futballsztár. Vagyis a legkisebből a legnagyobb, az utolsóból az első. (A kiszolgáltatott betlehemi kisdedből pedig a történelem királya – míg Messi vezetéknevét sok rajongó állította párhuzamba az advent végén érkező Messiással.) Mielőtt azonban túl „messzire” mennénk az asszociációkkal, térjünk vissza a nemzetközi és a magyar sport által a most végződő esztendőben nekünk nyújtott nagyszerű élményekre, amelyekért hálásak lehetünk.

Most sem mehetünk el szó nélkül az angol futballválogatott idei kétszeri legyőzése és a németek felett aratott győzelem mellett, amelyekről mindig eszünkbe jut majd, hogy 35 ezer gyerek szurkolt a „zárt kapus” Puskás Arénában, hogy most még a 6:3-nál is nagyobb különbséggel nyertünk Angliában, és hogy Szalai Ádám az egész pályafutását megkoronázta pazar győztes góljával Lipcsében. De már ebben az évben ünnepelhettük az első magyar egyéni téli olimpiai bajnoki aranyérmet is Liu Shaoangnak köszönhetően vagy az első magyar kosárlabda Euroliga-győzelmet a Sopron Basket pompás menetelése révén. De rendeztünk nagyszerű vizes vb-t is Mliák Kristóf-világcsúccsal, megszületett Szi­lágyi Áron első egyéni világbajnoki aranya, a magyar sport első tekvandó-vb-győzelme (Salim Omar Gergely révén), és a sporttörténeti sorba illik a Fradi továbbjutása is az El-csoportból.

A vártnál is nagyobb sikerek a különösen nehéz körülmények között azért is születhettek meg, mert az elmúlt több mint egy évtizedben a magyarok rengeteget áldoztak a sportra, a magyar sport felzárkóztatására, sőt, a legnehezebb időszakban, a járvány tombolása és a rezsiárak elszabadulása idején is prioritás maradt, hogy lehetőleg ne álljon le a sportélet idehaza.

Ehhez pedig jelentős erőfeszítésekre volt szükség mindannyiunk – sportolók, sportvezetők, edzők, szurkolók, sportújságírók – részéről, hogy aztán a sikerélmény, az ünnep is közös lehessen. Hála érte.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!