Két csúnya bojkott között gyönyörű világbajnokság született – atlétikai vb-történelem, 1. rész

2023.06.01. admin

A nemzetközileg magasan jegyzett sportágak közül majdnem utolsóként az atléták is úgy döntöttek, hogy megrendezik a maguk világbajnokságát. Nem kapkodták el: 1983-ban Helsinki volt az első házigazda.

Az Egyesült Államokban 1981-ben berobbanó Carl Lewis Helsinkiben nyűgözte le a világot először – micsoda karrier kezdődött el (Fotók: AFP, Getty Images, Imago Images)

Ahhoz képest, hogy a jellemzően európai sportágak már a múlt század elején vb-ket rendeztek (igaz, jó részük emiatt például Eb-t nem), a vizes sportok csak 1973-ban, az ökölvívók pedig 1974-ben terelték egybe a világ legjobbjait, ekkor tartották meg első világbajnokságukat. Az atléták 1983-ban, – igaz, 1976-ban és 1980-ban a nemzetközi szövetség, az IAAF már nem teljesen hivatalosan vb-nek nevezte azt a két, illetve egy, az olimpia műsorán nem szereplő versenyszámot felmutató viadalt, amelyet először Malmőben a férfi 50 km-es gyaloglók, majd Sittardban a női 3000 méteres futók és a 400 gátasok számára rendeztek meg.

Helsinkiben („A sportok királynője a Balti-tenger lányának vendége lett…” – kezdte tudósítássorozatát a korabeli Népsport) mindenki ott volt, aki számított, a legendás olasz elnök, Primo Nebiolo a megnyitón 153 ország atlétáit köszönthette, az amerikai kezdeményezésre egy sor ország által bojkottált moszkvai olimpia után főleg arra fájt a foga a világnak, hogy ki ezért, ki azért, de megmutassa: a teljes mezőnyben ő a legjobb.

Az 1938-ban elkészült, az 1952-es olimpiára és a vb-re is felújított Olimpiai Stadion

Egy 22 éves amerikai sprinter, bizonyos Carl Lewis távolugrásban, 100 méteren és a 37.86 másodperces világcsúcsot repesztő 4×100-as váltóban is csúcsra ért, itt kezdődött el évtizednél is hosszabb tündöklése, amely távolban 1991-ig, az olimpiákon 1996-ig verhetetlenné tette, de ez idő alatt a Santa Monica Track Club ikonja a legrövidebb távokon is minimum a dobogóra jó volt, de általában a tetejére. „Ideje lenne már igazán megtanulnunk váltani…” – nyilatkozta a 4×100-as rekord után – ő csak tudja. Mindközben a távol döntőjében a bírák engedélyezték neki, hogy soron kívül ugorhasson, mert éppen a 4×100 elődöntőjében akadt dolga…

Ezen a vb-n tűnt fel a szovjet-ukrán rúdugrófenomén, Szergej Bubka, aki a finn fővárosban „mindössze” 570 cm-rel nyerte meg első világbajnoki aranyát, hogy aztán egészen 1997-ig minden vb-n diadalmaskodjon (testvériesen elosztva, háromszor szovjetként, 1991 után háromszor ukránként), utoljára már majdnem 34 évesen. És mindeközben 35-ször javított szabadtéren és fedett pályán világcsúcsot (általában egy-egy centivel, ha már a Nike 1992 után rekordonként 40 ezer dollárral honorálta…), kell-e mondani, ő jutott túl elsőként a történelmi hatméteres magasságon is, 614-es szabadtéri csúcsa 26, a 615-ös fedett pályás rekordja 21 évet élt.

MAGYAR SZABADTÉRI VILÁGBAJNOK – CSEHSZLOVÁK SZÍNEKBEN
Szalma László legjobb európaiként elért fantasztikus 4. helye bizonyította, hogy nemcsak az amerikaiak nélküli moszkvai olimpián képes ilyen bravúrra – távolugró Európa-bajnokunk 812 cm-es kísérletével, a bronzérmes amerikai Mike Conley-éval megegyező eredménnyel, de három centivel kisebb második legjobbjával maradt le a dobogóról, miután első, 820 centinél is nagyobb ugrását megmagyarázhatatlan módon érvénytelenítették… Bakos György 110 gáton, Vanyek Zsuzsa távolban lett hatodik, a hármasugró Bakosi Béla pedig a hetedik helyen végzett. Békesi László, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, a későbbi pénzügyminiszter így értékelt: „Továbbra sem csökkent a távolság a világ és a magyar atlétika között…” Ugyanakkor diszkoszvetésben a csallóközkürti születésű Bugár Imre (jobbra) – a korabeli magyar sajtóban, így a Népsportban is szigorúan a „csehszlovák Imrich Bugár” – moszkvai olimpiai ezüstje után ezúttal 67.72-es dobásával felért a világ tetejére.

Varázslatos pályafutása egyik koronagyémántjaként a nagy Edwin Moses Helsinkiben is nyert és lett pályafutása 82. győzelmével a 400 méteres gátfutás történelmi, első világbajnoka (4×400-on viszont egy bukás után befutóemberként csak a hatodik helyre tudta behozni az amerikai váltót); egy 25 éves kis bajuszos olasz, Alberto Cova űrhajrájának köszönhetően 10 ezren Európa után a világ legjobbja is lett (majd Los Angelesben olimpiát is nyert); Steve Cram 1500-on folytatta a középtávok legszebb, coe-i és ovetti brit hagyományait; a 110 gátas amerikai Greg Foster itt nyerte meg vb-triplájából az első aranyat; a brit Daley Thompson pedig moszkvai és Los Angeles-i tízpróbagyőzelme között Helsinkiben is odatett 8666 pontot, ami 1983-ban természetesen világbajnoki címet ért.

A hölgyeknél (még ha utólag ez a kitétel némely szocialista sportoló esetében talán kissé erős is…) a csehszlovák gőzmozdony, Jarmila Kratochvílová 400-on és 800-on is hazavágta a mezőnyt (a rövidebb távon 47.99-cel, ez volt Lewisék váltórekordja mellett Helsinki másik világcsúcsa), a 200-at átengedte a később 400-on ma is érvényes világrekordot futó NDK-s Marita Kochnak – aki mögött egy 23 éves jamaicai lány, bizonyos Merlene Ottey lett jó szokásához híven ezüstérmes, ez volt az első vb-érme a 14-ből, de az olimpiákkal ellentétben, ezek közül legalább három arany. Marlies Göhr 10.97 másodperccel lett a világ leggyorsabb futónője – a legnagyobb esélyes, az amerikai Evelyn Ashford combhajlító izma meghúzódott a 100-as fináléban és elesett… –, s a két váltót is természetesen az NDK nyerte meg, Koch mindkettőben benne volt.

Mary Decker talán már Los Angelesre gondolva győzött 1500-on és 3000-en, nyilván őt szánta az amerikai média az 1984-es játékok nagy hazai sztárjának, aztán a Zola Budd-dal való ütközés miatt ebből semmi sem lett. Ügyességi számokat ekkor még csak szőrmentén rendeztek, a nők nemhogy rúddal, de hármasban sem ugrottak és kalapácsot sem vetettek – itt az egyetlen nem szocialista arany a finn gerelyhajítóé, Tiina Lillaké lett, a hazai szurkolók nem kis örömére. (Viszont a csehszlovák „mackó néni”, a fedett Eb-k nyolcszoros bajnoka, Helena Fibingerová súllyal, a szovjet-orosz gazella, Tamara Bikova pedig magasban 201 cm-rel igazán emlékezetes versenyben diadalmaskodott – érdekesség, hogy Bikova 1983-ban mindent, így Budapesten fedett Eb-t is nyert, amúgy pedig a hazáján kívül soha semmit…)

Az éremtáblán a Német Demokratikus Köztársaság (amely már csak alig több mint hét évet élt, ezt sem gondolta volna 1983-ban senki…) a maga 10 aranyérmével kettővel megverte a bombaerős és teljes csapattal Moszkva után először a világ elé lépő Egyesült Államokat. Lillak aranya mellett a finnek Arto Bryggare 110 gátas ezüstjének és Martti Vainio 5000-es bronzának örülhettek, a magyar atlétika viszont további nyolc évet várt az első vb-érmére.

A VB SZTÁRJAI
Carl LEWIS A későbbi kilencszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok amerikai sprinterlegenda Helsinkiben tűnt fel, itt nyerte meg varázslatos karrierje első három aranyát – lenyűgözően könnyed stílusban.
Edwin MOSES A 400 gát örökös amerikai királya 1977 és 1987 között tíz éven át volt veretlen, ez idő alatt négyszer a világcsúcsot is megjavította, természetes, hogy Helsinkiben sem akadt nála jobb a mezőnyben.
Szergej BUBKA A Szovjetunió színeiben 19 évesen nyerte meg első vb-aranyát – már ukránként 1997-ben, tizennégy évvel később a hatodikat, az utolsót. Amíg világ a világ, ő lesz a valaha volt legnagyobb rúdugró.
Jarmila KRATOCHVÍLOVÁ A futása sem volt szép, de őserő lakozott benne, így pályafutása a győzelmek mellett főleg magyarázkodással telt. 32 évesen duplázott Helsinkiben, abban az évben futott 800-as csúcsa ma is él.
Marita KOCH Két váltóban és 200-on is győzött, 100-on második lett Helsinkiben, és ezzel ő az első vb legjobbja, ezután fordult a 400 felé és jól tette, mert 1985-ből a 47.60-as űrideje a mai napig világrekord.