BelföldSport

F1: a Mercedes a kettős győzelem reményében kockáztatott

A Formula–1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, csakis a győzelem lebegett a szemük előtt, és egyáltalán nem bánta meg, hogy kockáztattak az alternatív stratégiával.

A Mercedes végül egy versenyzővel képviseltette magát a dobogón (Fotó: AFP)

Mint ismert, a Mercedes a második és a negyedik helyet feladva döntött úgy, hogy kockáztat, és mindkét versenyzőjét kihívja egy újabb kerékcsére, amikor Esteban Ocon megállása miatt virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe 17 körrel a verseny leintése előtt. A George Russell, Lewis Hamilton páros a negyedik-ötödik helyen tért vissza a nyomvonalra, azonban hiába utasította gyorsan maga mögé Charles Leclerc-t, az élen álló kettőssel már nem bírt el, ráadásul a fiatalabbik brit az utolsó körben falnak is csapta az autóját, így a csapat egyedül a harmadikként befutó hétszeres bajnok révén szerzett pontot. 

Bár Hamilton kifejtette, hogy márkatársa helyében ragaszkodott volna a pályapozíciójához, az „ezüstnyilak” csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy csakis a győzelem lebegett a szemük előtt, és az adatok kettős sikert vetítettek előre. „Világos volt, hogy nagyon nehéz lesz megnyerni a versenyt, ha statikusak maradunk. Azt mondtam, »menjünk rá, az adatok meggyőzőek«, és így is tettünk. Végül Lewis dobogóra állt, ami nagyszerű. Ez volt a helyes döntés. A második és az ötödik, vagy talán a második és a negyedik helyen zárhattunk volna, de mi nyerni akartunk. Kockáztattunk, és én mindig ezt választanám.”

14. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 15., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:33.350
2. szabadedzés: 1. Sainz 1:32.120
SZEPTEMBER 16., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Sainz 1:32.065
Időmérő: 1. Sainz 1:30.984
SZEPTEMBER 17., VASÁRNAP
A verseny: 1. Sainz, 2. Norris, 3. Hamilton
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
 Szeptember 24., 7.00 Japán Nagydíj, Szuzuka
 Október 8., 19.00 Katari Nagydíj, Loszaíl
 Október 22., 21.00 Amerikai Nagydíj, Austin

A csapatfőnök azt is megosztotta, érzése szerint Russell nem tudott volna előzni, ha kint marad a pályán. „Nem, nem hiszem, hogy képes lett volna rá, pontosan ezért vállaltuk a rizikót. Tudtuk, hogy legrosszabb esetben a harmadik és az ötödik helyet szerezzük meg, míg a legjobb esetben győzünk. Amikor kijöttünk, az adataink első és második pozíciót mutattak. De ez persze csak elmélet.”

„Ezek algoritmusok és valószínűségi számítások a háttérben. Matematikusok, tudósok és stratégák dolgoznak együtt, hogy megtalálják a lehető legjobb megoldást, És akkor ott van az egyszerű versenyzői gondolkodás, amely a legjobb kompromisszumot keresi. Ebben az esetben elég sok vita zajlott arról, hogy mikor helyezzük biztonsági vagy virtuális biztonsági autós ablakba az autót. Megtettük, és amikor életbe lépett a vsc-fázis, mindannyian támogattuk.” 

Wolff elmondta, sajnálja, hogy így végződött Russell versenye, hiszen megérdemelte volna pódiumot, de elismerte, Carlos Sainz Jr. megérdemelten diadalmaskodott. „Nagy kár George miatt, nagyon keményen dolgozott érte. Jó lett volna bejönni a harmadik és a negyedik helyen, sok pontot gyűjthettünk volna, de végül huszonegy pontot veszítettünk a Ferrarival szemben. Szerencsétlen pillanat volt, eltalálta a falat, ami véget vetett a nagyszerű versenyének. Megérdemelte volna. Sainz az egész hétvégén ott volt. Az élről irányította a futamot, és gondoskodott arról is, hogy Lando (Norris) DRS-távolságon belül maradjon. Egyszerűen el kell ismerned, megérdemelt győztes volt.”

Hamilton a futam utolsó szakaszában jobb tempót diktált a csapattársánál, és egyszer jelezte is a rádión, hogy Russellnek gyorsulnia kellene. Wolff elmondta, meg sem fordult a fejükben az esetleges pozíciócsere.

„Mind a ketten a győzelemért harcoltak, és ilyen helyzetben egyszerűen hagyod őket szabadon versenyezni, hogy eldöntsék egymás között.”

A konstruktőri tabellán a második helyet elfoglaló Mercedes előnye 24 pontra csökkent a Red Bull győzelmi menetelését megállító Ferrari előtt. A mezőny most hétvégén Szuzukában csap össze, ahol Wolff arra számít, hogy a Red Bull újra gyors lesz. 

Nekünk is voltak ilyen futamaink Szingapúrban, amikor szinte minden helyszínen győztünk. Megérkeztünk ide, és nem igazán alakult jól. Szóval arra számítok, hogy visszatérnek.”

NemzetiSport.hu