BelföldSport

Ház az óceán partján – Deák Zsigmond jegyzete

Ha Loic Nego csak annyit tesz, hogy 2020. november 12-én az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtező hajrájában kiegyenlít, megteremtve ezzel az esélyt a győzelemre és a kijutásra a Covid-járvány miatt ürességtől kongó Puskás Arénában, már megérte a honosítása. Szerencsére ennél jóval többet tett, nem véletlenül húzta fel magára már 29-szer a magyar labdarúgó-válogatott mezét, szombaton a szerbekkel szemben tehát érik a harmincadik. Amikor 2019 februárjában magyar állampolgárságot kapott, a nemzetközi szövetség (FIFA) akkori szabályzata alapján nem játszhatott volna nemzeti csapatunkban, 2020 őszén viszont változtak az előírások, s a többi tudjuk…

Loic Nego ereiben természetesen nem csörgedezik magyar vér, a guadeloupe-i származású játékos Párizsban született, tehetségét a franciák 2010-es U19-es Európa-bajnok és 2011-es U20-as vb-negyedik gárdájában is bizonyította többek mellett Antoine Griezmann és Alexandre Lacazette társaként. 2013-ban szerződtette az Újpest, de a 2015 és 2023 közötti nyolc sikeres fehérvári év teremtette meg honosítása jogi és szakmai lehetőségét. „Franciaország a hazám, de Magyarországon érzem magam otthon” – mondta állampolgársági esküje letételekor, ami után azonnal mindenki Lajosnak kezdte hívni.

A mi Lajosunk idén nyáron „hazament itthonról”, hiszen szerződtette a Ligue 1-es Le Havre, s 32 évesen az európai elitbajnokságok egyikébe igazolni az NB I-ből azért nem kis fegyvertény. Ráadásul folyamatosan játszik, miközben nem felejtett el minket, azóta is szorgalmasan visszatér Marco Rossi hívására a válogatottba. Első gólját ugye az üres Puskásban lőtte, amelynek azóta megtapasztalt telt házas hangulatával nem tud betelni: „Minden mérkőzésen rácsodálkozom, milyen csodálatos hangulatot tudnak teremteni a szurkolóink” – lelkesedik most. Családtagjai is boldogan tértek vissza vele Magyarországra, amíg ő Telkiben készül, felesége és gyermekei Budapesten látogatják végig a barátokat, ismerősöket.

Íme, egy szakmailag és emberileg is bevált honosítás, igazi testi-lelki win-win szituáció. „Kell egy ház lenn az óceán partján, majd ha végleg visszavonultam” – énekli klasszikus reggae stílusban a Ladánybene 27 együttes, s noha Negónak az óceánparti lét Le Havre-ban már pályafutása delelőjén megadatik, a Duna-parton is otthon érzi magát. No meg ami nekünk, szurkolóknak a legfontosabb, koronás címeres mezben a gyepen.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

NemzetiSport.hu