Ezt hozta a Battlefield 5 utolsó frissítése

Nemrég befutott a Battlefield 5 utolsó frissítése, mely többek között új pályákat, új fegyvereket és új járműveket hozott magával.
Lassan tényleg minden figyelmét a jövőbeli projektjeire fordítja a DICE. A stúdió először a Star Wars Battlefront 2 támogatását állította le idén április végén, tegnap pedig a Battlefield 5-höz is kiadták az utolsó combosabb frissítést. Fontos persze leszögezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a fenti játékok halottak lennének, hiszen kisebb események érkeznek majd hozzájuk, csak nagyobb újdonságokra már nem érdemes számítani egyik cím kapcsán sem.

A Battlefield 5 utolsó frissítése két új térképet is tartalmaz. Az Al Marj Encampment egy kisebb, gyalogos összecsapásokra fókuszáló pálya Szíriában, míg a Provence című térképet megnövelték, hogy farmokat is tartalmazzon, így már tankokat is használhatunk rajta. Ezen túl még kilenc új fegyver, öt új kiegészítő és hat új jármű is bekerült a játékba, a többi apróbb változtatásról nem is beszélve. Az újdonságok teljes (és igencsak hosszú) listája megtalálható a Battlefield 5 hivatalos subredditjén.

Forrás: pcguru.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük