Trump hurrikánhoz hasonlította a leállást és fellendülést ígért 2021-től

Nagy fellendülést ígért az amerikai elnök, aki a koronavírus miatt munkájukat vesztett millióknak üzenve azt mondta, hogy jövőre már érezhetően jobb lesz az amerikai gazdaság.

„Erre senki nem számított (…) Visszahozzuk a munkahelyeket, és jövőre még ennél is jobban fogunk állni” — mondta Donald Trump pénteki sajtókonferenciáján. Az amerikai elnök gazdasági fellendülést ígért 2021-től, miután májusban a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellenére 2,5 millió új munkahely jött létre az országban.

A szövetségi munkaügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a 2,5 millió új munkahely létrejöttével a munkanélküliség 14,7 százalékról 13,3 százalékra csökkent.

A koronavírus-járvány miatti országos leállást egy hurrikánhoz hasonlítva azt mondta, hogy az igazi, nagy gazdasági fellendülés 2021-ben indulhat meg ismét. Szerinte ha az őszi elnökválasztáson a demokraták győznének, akkor a gazdaság további javulását megakasztják a várható magasabb adók.

A szórakoztatóipar élénkítésével kapcsolatban arról beszélt, hogy a kormányzat további gazdaságélénkítő csomagot tervez. Erre vonatkozóan a közeljövőben jelenti be a konkrét intézkedéseket. Ezen kívül a személyi jövedelemadó további csökkentését is kilátásba helyezte az elnök.

„Pozitív erő vagyunk” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy az amerikai gazdaság talpra állásának jótékony hatása lesz a világgazdaságra is. Ismét azt hangoztatta, hogy az egészséges amerikaiaknak vissza kell térniük a munkába valamennyi tagállamban, és az erőforrásokat a leginkább veszélyeztetett, úgynevezett sérülékeny rétegek megóvására kell összpontosítani.

Forrás: neokohn.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük