Bulvár

A kocsinak nyomott, majd… – brutális erőszakkal vádolja barátnője a népszerű színészt

A Transformers-filmekkel híressé vált Shia LaBeouf régóta már csak az alkohol problémái és botrányos viselkedése miatt kerül a címlapokra. Most többek között Robert Pattinson volt barátnője, az énekesnő FKA twigs vádolja a 34 éves színészt erőszakkal.

Tahliah Debrett Barnett, művésznevén FKA twigs közel egy évig randizott a 34 éves színésszel, Shia LaBeoufel. Tahliah elmondása szerint még 2019-ben autós kirándulásra indultak Los Angeles környékén, amikor is a férfi többször kicsatolta a biztonsági övét, majd elkezdett gyorsítani, miközben azzal fenyegetőzött, hogy ha nem vall neki szerelmet belehajt valamibe és megöli mindkettőjüket. Amikor félreálltak tankolni az énekesnő ki akarta venni a csomagtartóból a táskáját és otthagyni a férfit, aki erre a kocsinak nyomta és üvölteni kezdett vele, majd visszakényszerítette a kocsiba.

Az üggyel kapcsolatban megszólalt Karolyn Pho sylist is, aki korábban élt a színésszel párkapcsolatban és szintén bántalmazta őt is. Egy alkalommal például a férfi úgy lefejelte, hogy felrepedt a bőr a homlokán.

FKA twigs nyilatkozata szerint nem a pénzért perelte be a Transfomers sztárját, hanem szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ki kell lépni egy bántalmazó kapcsolatból, és fel kell mernünk lépni az erőszak ellen.

A vádak közül sok nem igaz, viszont vállalom a felelőséget a tetteimért. Egy 12 lépcsős programban veszek részt, hogy sikerüljön kigyógyulnom az alkoholizmusból, és a PTSD-ből, amiben szenvedek. Örökké sajnálni fogom, hogy másokat bántottam – nyilatkozta LaBeouf a The NewYorkTimes-nak. A férfinek nem ezek az első botrányai: 2015-ben videóra vették, hogy akkori barátnőjének azt üvölti, hogy: „Az ilyen viselkedés miatt válik valaki erőszakossá!”

BorsOnline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük