Brüsszelben is több tízezren vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a megszorító intézkedések ellen

Mintegy 35 ezren vonultak utcára Brüsszelben a belga kormány szerdán bevezetett, a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó új intézkedései ellen tiltakozva, miközben az újonnan regisztrált fertőzöttek száma napi 12 ezer fölé emelkedett, és hatszáznál többen kényszerülnek intenzív ellátásra Belgiumban.
A vasárnapi megmozdulás résztvevői Brüsszel központjából az Európai Unió intézményeinek helyet adó kerületbe vonulnak, ahol a beoltásra vonatkozó kormányzati felszólítások, valamint a zárt helységekben kötelező maszkviselést és a védettségi igazolvány felmutatását előíró új szabályok ellen tiltakozó beszédeket tartottak.
A bejelentett és a belga főváros által engedélyezett felvonulás szervezői Együtt a szabadságért jeligével hívták össze a menetet. A résztvevők legtöbbje orrot és szájat eltakaró maszk nélkül vonult.
A tüntetők közül mintegy százan összecsaptak a rendőrökkel. A rendbontók köveket dobáltak, autókat és kukákat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, több rendőrautót is megrongáltak. Megfékezésükre a rendőrök vízágyút használtak, valamint könnygázt vetettek be.
Legkevesebb 44 embert előállítottak. Három rendőr meg is sérült. A helyszíni beszámolók szerint a felvonulók füstbombákat gyújtottak és petárdákat durrogtattak.
hvg.hu