Gazdaság

Verde Vita néven új építésű lakásokból álló lakópark épül Vácott (X)

 

Új építésű lakásokból álló lakóparkot épít az Indotek Group Vácott – a Németh László utcai, az ezredfordulón félbehagyott építkezés helyére. Az épületkomplexum kiemelkedő lokációja és a főváros közelsége miatt sokak számára kedvező célpont lehet, de elsősorban azoknak a fiatal családosoknak lehet vonzó, akiknek elengedhetetlen a főváros közelsége, de nyugodtabb, élhetőbb környezetben kívánnak letelepedni. A különböző méretű ingatlanokból álló lakópark már most megvásárolható lakásai új színfoltot jelentenek a városképben, ezáltal még nagyobb népszerűségre tehetnek szert a megcélzott vásárlói körben.

A komplexum megközelíthetőség szempontjából különösen kedvező, főleg azóta, hogy befejeződött az M2-es autóút szélesítése, hiszen Budapest határa így mindössze 20 perc alatt elérhető, de vonattal is könnyen és gyorsan lehet eljutni a főváros szívébe. Nem elhanyagolható szempont a környéken elérhető munkalehetőségek száma sem, így például a Samsung gyár közelsége is növelheti a lakópark vonzerejét. Míg a szomszédos városok közül Dunakeszi lassan telítődik, Vác felértékelődése még csak a kezdeti szakaszában van, ezért nyugalmas és élhető környezetet biztosít.

Az épületkomplexum számos előnyeinek egyike, hogy belterei rugalmasan alakíthatók, így minden igény számára megtalálható a kielégítő megoldás, a szortiment a garzonlakástól a három szobás családi otthonig minden lakásméretet tartalmaz. Az épületen belül a lakások a földszinten kívül három további emeleten helyezkednek majd el.

Azonban nemcsak az odaköltözőknek, hanem a helyiek számára is előnyös a fejlesztés, mert a korábban félbehagyott építkezés helyét egy új, modern kinézetű, elegáns lakópark veszi át. Mindemellett a városvezetés számára is pozitívumként könyvelhető el a beruházás, hiszen az Indotek Group megbízható, korrekt kivitelező és értékesítő partnerként nagy mértékben növeli a város vonzerejét a fiatal, családos generáció előtt.

Index.hu